• Krimi

El akarja kerülni, hogy karácsony előtt kirabolják? Akkor ezt olvassa el!

Karácsony előtt az emberek jóval nagyobb veszélyben vannak a rendőrök szerint. Már csak azért is, mert több helyen alakul ki óriási tömeg. A bevásárlóközpontokban, a hipermarketekben vagy a piacon. Ahol pedig nagy a tömeg, nagyobb az esélye például a zseblopásnak.

Így védekezzen a lopás ellen

A zseblopásokat általában zsúfolt helyeken követik el. Az utcán, buszokon, villamosokon, vagy már említett helyeken: piacokon, bevásárlóközpontokban. Éppen ezért azt javasolják, hogy senki ne tegye a pénzét, bankkártyáját, mobilját olyan helyre, ahol az jól látható. A rendőrök szerint a legjobb megoldás az, ha mindet a belső zsebbe teszünk.

Azt is mondják: a bankkártya PIN kódját senki se tartsa a bankkártyája mellett.  A szakemberek szerint a tolvajok dolgát akkor lehet megkönnyíteni, ha az értékeinket olyan helyen hagyjuk, ahol könnyen hozzáférnek, például a táskák, kosarak tetején. Illetve azt is tanácsolják, hogy az iratait senki se tartsa a lakáskulcsai vagy kocsi kulcsa mellett. Ha pedig mégis megtörtént a lopás, senki se szálljon szembe a tolvajjal, hanem hívjon rendőrt. Ha pedig eltűnt a lakáskulcs, fontos az azonnali zárcsere.  

Óvatos utazás

A rendőrök azoknak, akik a tömegközlekedést használják, azt javasolják, hogy a kezükkel mindig öleljék át táskájukat. Ha valaki a hátára veszi a táskát, az szerintük nagy kockázatot vállal.

Azt is mondják: a pénztárcájából senki ne a tömegbe vegye ki a pénzt, és, ha lehet, ne ott használja a drága mobilját, vagy tabletjét. Ezzel kapcsolatban fontosnak tartják, hogy, ha oda nem illő esemény történik – veszekedést, lökdösődés vagy valaki rosszul van –, a segítségnyújtás mellett érdemes az értékekre figyelni. Sok tolvaj ugyanis a hasonló helyzeteket illetve az ezzel együtt járó zűrzavart használja ki.

Veszélyes parkolás

A rendőrök szerint két vásárlás között is ellenőrizni kell, hogy nem maradt-e a kocsiban valami drága dolog, amit néhány perccel korábban vettünk. A tolvajok sokszor figyelik a parkolókat így a csomagtartó sem biztonságos, azt is kifigyelhetik. Azt tanácsolják, elindulás előtt kerüljenek oda a dolgok.

Azt is mondják: a kocsiban hagyott ruha akkor is felhívja a tolvaj figyelmét, ha abban nincs semmi. Az ablakbetöréshez elég pár másodperc, a kár viszont, amit okozhatnak, több tízezer forint, még, ha nem is visznek el semmit. Ha viszont megtörtént a lopás, fontos, hogy semmihez ne nyúljunk, az autót – mondjuk az ujjlenyomatokat – ugyanis a rendőrök megvizsgálják.

Internetes vásárlás

A rendőrök szerint az internetes vásárlás sem veszélytelen. Azt mondják, bankkártyás vásárlásnál olyan helyet kell választani, ahol a fizetés valamelyik bank oldalán keresztül történik. Így a bankkártya adatok biztonságban vannak.

Azt is mondják, kerülni kell az olyan weboldalakat, amelyeknek nevében elírás, vagy hiba van, vagy hiányosan adják meg cégük adatait. Ezek az oldalak megbízhatatlanok. Az internetes csalók, sokszor meglepően alacsony áron adják termékeiket. Ez szintén gyanús lehet.

Top 0