• Politika

Egyre több az antiszemita Magyarországon

Nőtt az antiszemita előítéletesség Magyarországon az elmúlt évben - hangzott el a Tett és Védelem Alapítvány megrendelésére készült Medián felmérésről szóló sajtótájékoztatón.

Az eredményeket Hann Endre szociálpszichológus, a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet ügyvezető igazgatója ismertette. Ezek alapján a magyar társadalom 23 százalékát találták erősen, 12 százalékát mérsékelten antiszemitának, mindkét adat kétszázalékos emelkedés a tavalyihoz képest.

Hann Endre, Bodnár Dániel és Szalai Kálmán, TEV kuratóriumi titkára. Fotó: Demecs Zsolt / MTI

Hann Endre, Bodnár Dániel és Szalai Kálmán, TEV kuratóriumi titkára. Fotó: Demecs Zsolt / MTI

A Jobbik támogatóinál 59 százalék, a Fidesz-híveknél 41 százalék, az MSZP szimpatizánsainál 24, az LMP-seknél és a Demokratikus Koalíció támogatóinál 18-18 százalék ennek a két csoportnak az aránya – mondta.

Hann Endre szerint a Jobbik közéletbe robbanása után

a közbeszédben a zsidók iránti ellenszenv hangoztatása valamivel legitimebbé, legalábbis gyakoribbá, elfogadhatóbbá vált, akármit gondolunk is erről.

Mint mondta, a középkorúak előítéletessége valamivel meghaladja az átlagot, de más kiugrások nincsenek. A felmérésből kiderült, hogy a magyar lakosságot alig foglalkoztatják a zsidósággal kapcsolatos kérdések.

A bemutatott adatok szerint a zsidókat érzelmi alapon elutasítók - azaz őket ellenszenvesnek látók - aránya egy év alatt 23-ról 26 százalékra emelkedett, a kognitív, vagyis vélt vagy valós ismereteken alapuló antiszemitizmust erősen vallóké 41-ről 42 százalékra, a nézetet erősen képviselőké 13-ról 14 százalékra nőtt az egy évvel korábbi vizsgálat óta – írja az MTI.

A zsidók iránti ellenszenv arányban áll minden más másság elutasításával

- mondta a kutató, aki szerint ebben az összevetésben a zsidók megítélése „nem drámaian rossz".

Például a válaszadók 78 százaléka nem szeretné, ha migráns költözne a szomszédságába, míg bőrfejűt 74, arabot 71, romát 68, „négert" 61, meleget 57, románt 49, kínait 48 százalék nem látott volna szívesen a lakóhelyén. A zsidók esetében 31 százalék volt ez az arány - mondta Hann Endre.

A "legszomorúbb és legfelrázóbb" eredmények a holokauszt tagadásával és relativizálásával kapcsolatosak – mondta Bodnár Dániel, a kutatást megrendelő alapítvány kuratóriumának elnöke, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetőségi tagja. 2003 óta nő az így gondolkodók aránya, még ha az elmúlt másfél évben jelentősen csökkent is a nyilvánosságra került esetek száma.

Rosszul beszélünk a holokausztról

- mondta Bodnár Dániel. A nyilvánosság előtt eltávolítóan beszélnek a témáról, és ebben szerepe van a politikai véleményformálók mellett a zsidó közösségnek is.

Top 0