• Belföld
Faktor

Már 300 forint a krumpli, de még most jön a drágulás java

Egyes helyeken már darabra árulják.

Illusztráció.

Illusztráció.

Az élelmiszerek, azon belül is a zöldségek és egyes gyümölcsök árának a dinamikus emelkedése az infláció egyik motorja, állapította meg a Népszava cikke. Az utóbbi időszakban alaposan megugrott például a burgonya ára, így a néhány hónapja kilónként még 160-170 forintért kapható zöldséget most 240-290 forint között mérik a piacon. Sőt, van ahol már 300 forintot is kérnek kilójáért, és azt is látják már, hogy hamarosan jön a 350 forintos importkrumpli is. A hagyma már most is kerülhet kilónként 350 forintba. A piacra betérők egy része nem is vásárol, vagy ha igen, kevesebbet, mint korábban. A cikk kitér rá, hogy annyira drága a krumpli, hogy az Auchanban már darabra is adják.

A drágulás okára is kitérnek: a tavalyi aszály nem kedvezett a krumplinak, és a többi zöldségnek sem, kevesebb termett sok mindenből. A korábbi évektől eltérően a hazai burgonya március helyett már februárban gyakorlatilag eltűnt a boltokból. Régebben ilyenkor érkezett az import, amely kordában tartotta az árakat, csakhogy a magyar gazdáknál is súlyosabban érintette a tavalyi aszály a legjelentősebb európai termelő országokat, mint Németország, Franciaország, vagy Lengyelország, ahol a terméskiesés mértéke elérte a 30-40 százalékot.

Termésből azért is van kevesebb, mert sokan felhagytak a költség- és munkaigényes zöldségtermesztéssel. Csökkent az export, a termőterület és a termelési kedv is a kertészeti ágazatban.

Kommentek:

Top 0