• Külföld

Egymást lökdösték a riporterek a gyerekágy mellett a tömeggyilkosok lakásában

Pelenkák, gyerekjátékok, kicsiknek szóló imakönyv hevert szétszórva a lakásban. Csak pár méterre azoktól a helységektől, ahol a szülők távirányítású bombát gyártottak, fegyverek tucatjait és több ezer lőszert tároltak. Ez a kép fogadta a San Bernardino-i mészárlás tetteseinek otthonát ellepő tévéseket.

Senki sem érti, hogyan történhetett megA képeket élőben közvetítette a CNN és az MSNBC tévécsatorna. Az újságírók szinte egymást taposták a két hálószobás lakásban. Kamerával vették a berendezést, a mindennapi használati tárgyakat, a mosatlan edényektől, a plüss maciig mindent. Voltak, akik iPhone-nal fényképezték a lakásban talált iratokat, igazolványokat.

Teljesen feltúrták a lakást a riporterek.
Foto: Europress - Robyn Beck/AFP

Teljesen feltúrták a lakást a riporterek. Foto: Europress - Robyn Beck/AFP

A redlandsi lakást teljesen feltúrták és összetaposták a tévések. A szakemberek szerint onnan már nem lehet semmilyen fontos vagy értékelhető bizonyítékot beszerezni, bár az FBI szerint már korábban átvizsgálták a helyiségeket.

A lakás egyébként csak nyolc kilométerre van az Inland Centertől, ahol Szaid Rizvan Faruk és Tasfin Malik lelőtt 14 embert és másik 21-et megsebesített. Az még mindig nem egyértelmű, hogy a férfi és a nő házaspár voltak-e, de a lakásban együtt laktak - írja a Fox News. Velük élt a hat hónapos kislányuk és Faruk anyja.

Végigfutott a hátamon a hideg attól, amit láttam. Ez a lakás tele van bizonyítékkal. Nem látok például arra utaló nyomokat, hogy már levették volna a nyomozók az ujjlenyomatokat. Hátha voltak mások is a lakásban, akik kapcsolatban állhatnak Farukékkal. Nem hiszem el, hogy ez megtörtént.

- mondta Harry Hock rendőrségi elemző a CNN-nek. A szakértő arról is beszélt, ha a rendőrök látják a közvetítést, jobban teszik, ha rohannak a lakáshoz, hogy mentsék, ami menthető. A csatorna riportere is arról beszélt az élő bejelentkezésben, hogy sok útlevelet és jogosítványt látott a lakásban. Meg is mutatta az ágyon heverő igazolványokat.

A tévések azt mondták, hogy a lakás tulajdonosa engedte be őket. Doyle Miller – tőle bérelték havi 1 200 dollárért a lakást Farukék -, azonban határozottan azt állítja, hogy ő nem adott engedélyt a sajtónak arra, hogy bemenjenek.

Egyszerűen berontottak. Úgy nézett ki az egész, mint egy garázsvásár.

- mondta Doyle a CBS Newsnak. Még a tapasztalt újságírókat is megdöbbentette, ahogy a riporterek lerohanták a lakást. Ahogy az üres gyerekágy mellett lökdösik egymást a helyért.

CsordaszellemKelly McBride a médiatudománnyal foglakozó Poynter Intézet alelnöke szerint az újságírókon úrrá lett a csordaszellem. A szakember azt mondta, hogy miután az FBI végzett a házkutatással és visszaengedték a tulajdonost, teljesen természetes, hogy az újságírók kíváncsiak a lakásra. Ami viszont itt történt, az súlyos felelőtlenség volt. Az újságírók úgy viselkedtek, mint a kukkolók.

A CBS Newsnak nyilatkozó FBI ügynök azt mondta, hogy a lakásban előző éjjel befejezték a házkutatást. A törvény szerint csak házkutatási végzésben megadott időpontig lehetnek a lakásban a nyomozók. Utána vissza kell adniuk a lakást a tulajdonosnak vagy a bérlőnek. Miután ő újra birtokba veszi a lakást, az FBI nem mehet be oda újra csak úgy. A videókon látható listáról az ügynök elmondta, hogy minden házkutatás után át kell adniuk egy listát a tulajdonosnak azokról a dolgokról, amiket átvizsgáltak a nyomozók.

McBride szerint az újságíróknak össze kellett volna gyűjteni az információkat, fényképeket, filmfelvételt kellett volna készíteniük a helyszínen. Aztán ezeket ellenőrzés és szerkesztés után kellett volna megmutatniuk a tévében.

John Watson, aki újságírást tanít az egyik amerikai egyetem kommunikációs iskolájában, szintén azt mondja, hogy nem kellett volna élőben, vágatlanul leadni a felvételeket.

Vágatlanul csak két dologról lehet az embereknek beszélni a tévében. Az egyik, hogy éppen egy tornádó tart feléjük, a másik pedig az, hogy ha fegyveresek támadták meg az épületet, ahol van.

- mondta Watson.

Top 0