• Külföld
Faktor

Több milliót talált az út közepén a diák, ezt tette a pénzzel

Azt tette, ami szerinte helyes.

Képünk csak illusztráció.

Képünk csak illusztráció.

Példamutatóan járt el egy 16 éves kaliforniai diák, aki hazafelé tartva egy tízezer dollárral, azaz nagyjából 2,7 millió forinttal teli pénztárcát talált egy út közepén. A 16 éves Rhami Zeini nyugodtan elrakhatta volna a pénzt, tudva, hogy szinte lehetetlenség lenne, hogy erre bárki rájöjjön. Ő azonban másként döntött, és a rendőrségre ment a tárcával.

Számomra ez volt a helyes cselekedet

– mondta el a KEYT televíziónak a Santa Barbara városában élő fiatal, hozzátéve, hogy fordított helyzetben ő is azt akarná, hogy visszakerüljön hozzá a kisebb vagyonnal teli pénztárca.

A helyi seriff hivatal közlése szerint Zeini az iskolából autózott haza, amikor észrevette az út közepén heverő fekete pénztárcát. Amikor a gimnazista észrevette, mekkora összeget talált, azonnal szólt szüleinek, majd együtt bementek a rendőrségre, hogy leadják a tárcát.

A rendőrségnek végül sikerült is megtalálni annak tulajdonosát, aki nagyon örült, hogy visszakapta. Annyira, hogy száz dolláros jutalmat is adott a becsületes kamasznak.

A seriff hivatal szóvivőjének elmondása szerint a nő éppen kirándulni indult, és a pénztárcát autója tetején felejtette, és onnan esett az útra, miután elindult.

Kommentek:

Top 0