• Külföld
Faktor

Egy rendőr már tavaly tudta, hogy hol bujkál Salah Abdeslam

Egy rendőri jelentésben már december elején szerepelt a címe annak a háznak, amely hónapokon át a tavalyi párizsi terrortámadások egyik szervezője, az előző héten őrizetbe vett Salah Abdeslam búvóhelye volt.

Egy rendőr december 7-én bizalmas jelentést küldött a terrorellenes biztonsági szerveknek, amelyben leírta a címét annak a brüsszeli háznak, amelynél a múlt héten végül elfogták Abdeslamot. A dokumentum azonban elakadt a rendőrkapitányságon és három hónapon keresztül nem jutott el a megfelelő helyre.

A malines-i rendőr egy betegszabadságon lévő kollégájától kapta az információt, amely szerint egy Abid nevű férfi kapcsolatban áll Salah Abdeslammal. A rendőr azonnal továbbította a kapott információkat, a jelentésben szerepelt Abid címe is, az a ház, amelynél múlt pénteken vették őrizetbe Abdeslamot két társával együtt, akik közül az egyik az Abid nevű férfi. A rendőrség munkáját felügyelő bizottság vizsgálatot indított az ügyben.

A nyomozók szerint Abdeslam és társai több helyszínen lőfegyveres rajtaütéseket terveztek, és ezekkel egy időben mások öngyilkos robbantásokat követtek volna el. Sven Mary, Abdeslam ügyvédje azt állítja, védencének nem volt tudomása arról, hogy merényletek várhatók a belga fővárosban.

Arról, hogy miért nem tudta Belgium megelőzni a terrortámadásokat, itt írtunk korábban.

Top 0