• Krimi
Faktor

Azt mondja, azért nem szólt, hogy nincs semmi dolga, mert félt, hogy kirúgják

A cádizi önkormányzat egyik köztisztviselője tizennégy éven át vette fel a fizetését anélkül, hogy valódi munkát végzett volna. Ez csak akkor derült ki, amikor ki akarták tüntetni 20 éves munkaviszonya alkalmából. Azt mondja, egy olyan telepet kellett volna felügyelnie, amely még nem is épült fel. Nem mert szólni.

A ma már nyugdíjas, 69 éves mérnök, Joaquín García 1990-től állt a város alkalmazásában és 1996-tól 2010-ig azzal volt megbízva, hogy az önkormányzat egyik vízügyi cégénél, az Aguas de Cádiznál felügyelje a La Martona szennyvíztelepet.

Ahogy korábban megírtuk, 2010-ben, amikor ki akarták tüntetni az alpolgármesternek tűnt fel, hogy évek óta nem tud semmit a férfiról, és hiába kérdezősködött utána, kiderült, mások is így vannak ezzel, miközben minden hónapban felvette a fizetését.

Joaquín García évente nettó 27 ezer eurót vagyis kb. 8,3 millió forintot keresett. A bíróság, amely a héten hozott ítéletet az ügyben, egyévi fizetésének megfelelő összeget állapított meg büntetésként, mivel nem fogadta el a férfi magyarázatát.

EZT IS AJÁNLJUK:

    A férfi állítása szerint feladata nem a La Martona, hanem egy másik, a Cádiz-San Fernando telep felügyelete volt, csakhogy mivel az még nem épült fel és nem működött, gyakorlatilag nem volt mit csinálnia. Ennek ellenére rendszeresen bejárt az irodába és nem szólt senkinek, mert félt, hogy elküldik, és már nem talál munkát az ő korában, miközben el kell tartania a családját. A férfi azt állítja, megviselte ez a helyzet, még pszichiáter is kezelte.

    Joaquín García úgy gondolja: szándékosan, politikai okokból bánt el vele az önkormányzat konzervatív néppárti vezetése, mert sógora szocialista politikus.

    Top 16