• Autó
Faktor

Egy film, 66 modell, 100 ezer néző

Százezernél is többen látták már a YouTube-on azt a magyar kisfilmet, amelyet a '80-as évekbeli modellautók főszereplésével "forgattak" a rendszerváltás előtti Budapestet idéző makettvilágban. A videó alkotóját kérdeztük a gigantikus munkáról és a sikerről.

Autórajongó körökben az év elején futótűzként terjedt egy különleges YouTube-videó híre. Január 19.-én került fel a videómegosztóra a „Stop motion autós üldözés a ’80-as évek Budapestjén keresztül” című kisfilm, amely szinte azonnal meghódította az országot, majd a fél világot is. A modellautók főszereplésével forgatott film – miként azt az alkotó összefoglalta – arról szól: egy hölgy kegyeiért küzd két autóversenyző, egyikük egy Lada VFTS-t, másikuk egy Skoda 130 RS-t hajt, és a ’80-as évekbeli Budapest utcaképét idéző színfalak között száguldva versengenek egymással.

A statiszta szerepben további 64 darab, 1:43-as méretarányú, szocialista blokkból származó modellautó, busz, teherautó és villamos tűnik fel, látható többek között Trabant, Ikarus, Volga, Csepel és Kispolszki. A film Stop motion technikával készült, vagyis fotók ezreit fűzte egymáshoz az alkotó, így szándékosan „szaggatott” hatású filmként peregnek előttünk az események.

Aprólékos kidolgozottságAz alkotó különleges aprólékossággal készítette el a videót, a modellautók tökéletes részletességgel és minőségben bukkannak fel a filmben. Miközben az autórajongókat a legendás modellek látványa és kidolgozottsága kápráztatja el, addig a mai negyvenes generáció és az idősebbek nosztalgiautazáson vehettek részt. A korabeli rali versenyekről híres Rothmans-feliratú vagy épp MALÉV-designos Barkas láttán sokaknak dobbanhat meg a szíve, de a piros-szürke BKV-s Zuk, a Zsiguli rendőrautó, meg a Nysa mentőautó látványa is azonnal visszarepíti a nézőt a múltba.

EZT IS AJÁNLJUK:

    Középpontban a két főszereplőA hang is autentikus, a szirénák és az autókhoz tartozó motorhangok eredetiek. Az időutazást segíti az is, hogy nem csak a járműflotta korhű: a nyolcvanas éveket idézik az épületek, a táblák, a villamosok, a telefonfülkék, az útjavító munkások gépei, de még például a Triál bolt is, amelynek kirakata annak idején afféle látványosság volt a vágyott nyugati sporteszközök miatt.

    Rejtőzködő alkotóNoha a film óriási sikert aratott, szokatlan módon a videó végén csak annyi derül ki az alkotóról, hogy Gábornak hívják. Nincs e-mail cím, nincs telefonszám, és még a reklámokat is letiltotta a szerző a YouTube-on, holott százezres nézőszámnál már bevételt is hozhatott volna a film. Sikerült megtalálnunk a videó készítőjét, aki azonban szeretne inkognitóban maradni, így azt kértre, csak annyit írjunk róla: a harmincas évei közepén jár, közlekedésmérnök, és forgalomszervezőként dolgozik.

    Fotó: Autószektor

    Fotó: Autószektor

    Így készült a filmNoha magáról keveset árult el Gábor, a filmről szívesen beszélt. Mint felelevenítette, az alapötlet onnan jött, hogy volt néhány modellautója, amit szeretett volna bemutatni, de a fényképezést túl egyszerűnek találta. Ezért döntött a film mellett. S mivel elég precíz és alapos az élet minden területén, itt sem bízott semmit a véletlenre: forgatókönyvet írt, amelyben mindent előre eltervezett. A korszak pedig adott volt rögtön: egyfelől a modellautók miatt, másfelől pedig azért, mert ő maga is nosztalgiával idézi fel gyermekkori emlékeit.

    Hosszadalmas előkészületekMivel a projekt óriási volt, voltak olyan feladatok, amikben segítettek Gábornak. Így például egy-két modell elkészítését egy egri modellezőre bízta, és egy másik gyűjtőtárs gyártotta le az épülethomlokzatokat. És segítségére voltak a hangutómunkáknál is. Így is maradt persze épp elég feladata. Lakásuk étkezője volt a forgatás helyszíne. Amikor volt ideje „forgatni”, ott építette fel a jelenet díszleteit, és még arra is ügyelt, hogy a kocsik sebességét is méretarányhoz igazítsa. S ha ez nem lenne elég: a VFTS Lada kereke nem forgott rendesen, így még azt is Gábornak kellett előretekernie kockánként.

    Gábor az Autószektor oldalán elárulja, várhatunk-e folytatást!

    Kommentek:

    Top 16