• Külföld
Faktor

Egy éve volt a Charlie Hebdo-merénylet

Egy éve, január 7-től kezdve három napra megállt az élet Franciaországban. Először a szatirikus hetilap, a Charlie Hebdo szerkesztőségét támadta meg egy dzsihádista testvérpár, majd következő két nap egy velük kapcsolatban álló másik szélsőséges iszlamista ejtett túszokat, ölt meg embereket. A merényletek során, a támadókkal együtt összesen 20 ember halt meg.

Hétfőn emléktáblát lepleztek le Párizsban, amely Ahmed Merabet, a hetilap szerkesztőségének közelében meggyilkolt francia rendőr emlékére készült. Francois Hollande, francia államfő, Manuel Valls miniszterelnök és Anne Hidalgo, Párizs polgármestere a merényletekre emlékező ünnepségsorozat részeként ezenkívül még két emléktáblát avatott fel a városban.

A rendőr trikolórban felfestett neve a járdaköveken is megjelent. Egy frissen dekorált trafón az arcmása mellé odaírták, hogy Je suis Ahmed („Én vagyok Ahmed”). A felirat a merényletet követő, a sajtóban és a közösségi médiában megjelenő mozgalomra utal, mikor a Je suis Charlie mondat vagy #jesuischarlie hashtag egyszerre jelentette az esemény elítélését és az áldozatak rokonaival való együttérzést.

EZT IS AJÁNLJUK:
    Fotó: MTI

    Fotó: MTI

    A francia szatirikus hetilap ellen elkövetett támadásban január 7-én 12-en haltak meg, 11-en megsebesültek. A dzsihádista testvérpár, Said és Cherif Kouchi betört a Charlie Hebdo szerkesztőségbe és tüzet nyitott a bent ülő karikaturistákra, szerkesztőkre. A támadókkal kapcsolatban volt a szintén szélsőséges iszlamista, Amedy Coulibaly is. Ő másnap Párizs külső városrészében, Montrouge-ban lőtt le egy rendőrt és sebesített meg egy civilt, míg a következő nap betört egy kóser szupermarketbe, ahol négy emberrel végzett, tizenötöt pedig túszul ejtett. Január 9-én a rendőrség hajtóvadászat után végzett a Kouchi testvérpárral és egy másik akcióban pedig Coulibaly-val, a túszokat kiszabadították.

    A Charlie Hebdo stílusa és hangvétele erősen megosztja az olvasókat. A karikaturisták, szerkesztők gyakran élcelődnek a történelmi egyházakon, a kereszténység, judaizmus és az iszlám visszatérő téma. De a lap munkatársai ugyanígy nem bánnak kesztyűs kézzel a francia politikai és kulturális élet szereplőivel sem.

    Fotó: JACQUES DEMARTHON / AFP

    Fotó: JACQUES DEMARTHON / AFP

    Az évfordulóra reagálva az újság eheti, egymillió példányszámban megjelenő különszámának címlapján egy istent jelképező, oldalán gépkarabélyt viselő és vérfoltokkal borított szakállas idős ember látható, mellette felirat: „a gyilkos még mindig szökésben". A lapigazgató, a címlapi karikatúrát is készítő Laurent Sourisseau a friss szám vezércikkében arról ír, hogy az iszlám és más vallások fanatikus követői el akarták pusztítani a szekuláris magazint, amiért az "nevetni mert a vallásosokon". Ugyanakkor azt is leszögezi, hogy a Charlie Hebdo életben marad, mert "soha nem akartuk még ennyire bezúzni azok arcát, akik a halálunkról álmodtak" – olvasható az MTI közleményében.

    A címlap nem nyerte el tetszését a vatikáni napilapnak, az Osservatore Romano-nak: "a katolikus egyház elítéli az Isten nevében elkövetett erőszakot" - olvasható a Guardian beszámolójában.

    A Charlie Hebdo a merényletek előtt hetente, átlagosan 30 ezer példányban kelt el, 10 ezer előfizetője volt. A január 7-ét követő hetekben az éves előfizetők száma 200 ezerre ugrott fel, a támadást túlélt szerkesztők és karikaturisták által összeállított első szám pedig megdöntötte a francia sajtó korábbi rekordját, több mint 7 millió példány fogyott el belőle.

    Top 16