• Külföld
Faktor

Egészségesebb, ha később kelnek a kamaszok: 9-kor kezdődhet az iskola Párizsban

Sok gyerek szenved a kimerültségtől, és az elhízásnak is köze lehet a kialvatlansághoz.

Párizsban a 15-18 éves tanulóknak 9-kor is kezdődhet az iskola az oktatási miniszter egy frissen kiadott engedélye alapján. 

Egyre több tudományos kutatás mutat rá, hogy a kamaszok biológiai órája másképpen működik, mint a kisgyerekeké és a felnőtteké. Ők később lesznek álmosak, de tovább is aludnának. Az eltolódás a belső órájukban a serdüléssel függ össze.

Nagy-Britanniában is felmerült, hogy érdemes lenne későbbre tenni a középiskolákban a tanítás kezdetét, akár felső tagozaton is - írja a The Guardian. Sok gyerek szenved ugyanis a kimerültségtől, és az elhízásnak is köze lehet a kialvatlansághoz. 

Az iskolákat Nagy-Britanniában az tartotta vissza a változtatástól, hogy a szülőknek nehezebb a gyerekeket szállítani, ha a munkaidő kezdete után indul az iskola, illetve, hogy azt eddig nem bizonyították be egyértelműen, hogy jót tesz a kamaszoknak a későbbi ébredés. Az utóbbi ügyben viszont jelentős haladást értek el a kutatók az elmélet igazolásával kapcsolatban.

Kommentek:

Top 0