• Külföld
Faktor

Bódult papagájok teszik tönkre a helyiek életét, megdézsmálják a máktermést

Direkt a kábult érzésért fogyasztják a termést.

Képünk csak illusztráció.

Képünk csak illusztráció.

Sorozatos papagájtámadás éri a közép-indiai Madhja Prades állam mákültetvényeit – számol be az IFLScience. A helyiek szerint a madarak kifejezetten bódulás céljával dézsmálják meg a termést, és nagyon komoly károkat okoznak.

Bár a területeket éjjel-nappal őrzik, az állatok a riasztóktól sem ijednek meg, sőt az életüket sem féltik, ha az ópium megszerzéséről van szó. A térségben orvosi céllal termesztenek mákot.

Az egyik máktermesztő a helyi sajtónak azt mondta, hogy a madarak egy nap akár 30-40 alkalommal is ehetnek egy-egy növény termésből, és olyan egyedet is látott, amelyik egyszerűen leszedte a gubót, majd elrepült vele. "Ezek az ópium-függő papagájok jelentős pusztítást okoznak" – mondta a férfi.

A régióban 2015 óta jelentenek problémát a madarak, 2017-ben pedig az állatok már más térségekben is feltűntek. A jelenségben az egyik legmeglepőbb, hogy az egyébként viszonylag zajos madarak megtanulták, hogy hogyan lehet feltűnés nélkül megközelíteni a földeket.

Kommentek:

Top 0