• Belföld
Faktor

Rossz hírünk van, jelentősen drágulhat a csirkemellfilé

Az úgynevezett helyettesítő termékek is drágulnak, így a csirkecombfilé ára is felfelé indult.

Mára egyértelművé vált, hogy a brazilok az elmúlt 6-8 évben megtévesztették az EU-t, és tonnaszám érkezhetett a kontinensre szalmonellával fertőzött hús. Ennek azonban vége szakadt. Emiatt körülbelül 150 ezer tonna csirkemell nem tud bejutni az unióba a dél-amerikai országból. Ezt a mennyiséget pedig valahonnan pótolnia kell az uniónak - mondta Bárány László, a Magyar Broilerszövetség elnöke a Magyar Időknek.

A kínálatban keletkezett rést a távol-keleti és más egzotikus országokból származó áruval sem lehet betölteni, hiszen a brazil húshoz hasonlóan ezek sem biztonságosak. A hiányzó tételek pótlásának egyetlen módja, ha az európai baromfitartók maguk termelik meg. Ez pedig a magyar állattartóknak és feldolgozóknak is kiváló lehetőséget teremt a fejlődésre - véli Bárány László.

Véleménye szerint minden adott ahhoz, hogy akár 20-30 százalékkal bővítsék a termelést a magyar baromfisok. Az állományok növelésének csak egyetlen akadálya van: hiányoznak a baromfinevelő épületek és istállók. Az ágazat ugyanis jelenleg minden kapacitását száz százalékban kihasználja, egyetlen üres istálló sincs az országban.

EZT IS AJÁNLJUK:

    Az EU piacáról kieső brazil import jelentős áremelkedést hozott, az elmúlt 3-3,5 hónapban a közösségen belül 15-18, esetenként 20 százalékkal drágult a csirkemellfilé. Az áremelkedés hazánkat sem kerülte el, a következő hetekben pedig további 100-150 forinttal drágulhat a húsféle. Bárány szerint az áremelés mértéke attól is függ, hogy a kereskedelem mekkora árréssel teszi polcaira a terméket - ha az áruházláncok önmérsékletet gyakorolnak, akkor 8-10 százaléknál nem lesz nagyobb drágulás. Eközben az úgynevezett helyettesítő termékek is drágulnak, így a csirkecombfilé ára is felfelé indult.

    Kommentek:

    Top 16