• Krimi
Faktor

Fordulat a Dózsa György úti baleset ügyében: nem találtak féknyomot a helyszínén

A rendőrség már kihallgatta a Mercedes sofőrjét, aki azt állítja, hogy fékezett.

Továbbra is vizsgálják, mi vezethetett a másfél héttel ezelőtti Dózsa György úti tragédiához. A rendőrök még mindig tanúkat hallgatnak meg, de már begyűjtötték a környék térfigyelő kameráinak felvételeit.

Fotó: police.hu

Fotó: police.hu

A kocsikat igazságügyi műszaki szakértő vizsgálja, ellenőrzi a fék, a kormányberendezések és a gumiabroncsok állapotát. Azt is megállapítja a helyszíni szemle rajza, mérései és fényképei alapján, hogy történt-e olyan manőver, amellyel a sofőrök megpróbálták elkerülni az ütközést. Majd rekonstruálja a balesetet 3D-ben.

EZT IS AJÁNLJUK:

    A vizsgálatot nehezíti, hogy a kocsik annyira összetörtek, hogy az alkatrészek több tíz méterre szétrepültek, illetve a tűzoltóknak szét kellett vágniuk a Citroënt, hogy kiszabadítsák az utasokat – mondta a BRFK közlekedés-baleseti osztályának vezetője a Zsaru magazinnak.

    A Mercedes sofőrjéről Jámbor Zoltán Frigyes alezredes azt mondta: őt már kihallgatták, és azt mondja, a Váci útról fordult rá a Dózsa György útra és a Hősök tere felé tartott. Szerinte nem kellett lassítania, mert zöld volt a lámpa. Már a kereszteződésben járt, amikor észrevette a szemközti sávból kanyarodó autót.

    Azt állítja, padlóféket nyomott, de az ütközést már nem tudta elkerülni. A helyszínen azonban nem találtak féknyomot. A rendőrség szerint viszont lehetséges, hogy ilyen rövid idő alatt a “fékrendszer még nem tudta kifejteni a hatását”. Hogy a sofőr próbált-e fékezni, szakértő fogja kideríteni, ahogy azt is, a férfi milyen gyorsan haladt. Azt már tudják, hogy egyik sofőr sem ivott.

    Az ügyben továbbra is ismeretlen tettes ellen folyik a nyomozás.

    Kommentek:

    Top 16