• Krimi
Faktor

Autós rendezvényre mentek a dobogókői lányok, egyikük nem élte túl

A fiatal sofőr nemrég kapta meg jogosítványát.

A 25 éves M. és a 20 éves B. is ott volt azon az éjszaka megrendezett autózáson, amelyről egy Facebook-esemény, az Éjszakai veretés Dobogókőn révén hallottak. Kocsiba szálltak, mint mindenki más, egy rutintalanságból adódó hiba miatt azonban az út menti szakadékba zuhant kocsijuk.

Mercédeszt – aki a kocsi hátsó ülésén utazott — még élve szabadították ki a roncsok közül az esztergomi tűzoltók, de később belehalt a sérüléseibe. Barátnője, akiről a Blikk úgy tudja, jogosítványát pár hete szerezte, könnyebb sérülésekkel úszta meg a durva borulást. Amikor a segítség megérkezett, a lány sokkos állapotban, a szalagkorláton ült.

EZT IS AJÁNLJUK:

    A hét végi „veretés” már az 5. ilyen rendezvény volt, amelynek útvonala Dobogókő–esztergomi bazilika. Ez idáig nem történt hasonló eset egyiken sem korábban
    – mondta a lapnak egy autós, aki hozzátette, hogy az esemény Facebook-oldalának szövegében a szervezők felhívták a figyelmet arra, hogy mindenki az időjárási és saját vezetési tudásához mérten közlekedjen.

    Kommentek:

    Top 16