• Külföld
Faktor

Ilyen nincs, hihetetlen mivel próbálta leplezni a rendőrök előtt, hogy részeg

Persze nem sikerült elhitetnie az őt igazoltató járőrökkel, hogy semmit sem fogyasztott.

Meglepő módját választotta egy amerikai férfi annak, hogy elfedje az alkoholos leheletét egy rendőrségi ellenőrzéskor. Efren Mencia-Ramirezt Dél-Karolinában állította meg a rendőrség, a férfi pedig fogta a mellette lévő dezodort és belefújt a szájába - írja az Independent.

Ez azonban nem segített rajta, ahogy az sem, hogy a kocsihoz érkező rendőrök látták, hogy Mencia-Ramirez lába között egy felbontott sörös doboz van, további kilenc, már üres doboz pedig az autó padlóján hevert.

A dezodor nem tudta elfedni az alkohol szagát, és a férfi beszédén is érződött, hogy részeg. A rendőrség előállította, a seriffirodában elvégzett teszt során pedig kiderült, hogy a véralkoholszintje a megengedett kétszerese volt. Ehhez az is hozzájárulhatott, hogy az általa nem rendeltetésszerűen használt dezodor is tartalmazott némi alkoholt.

Mencia-Ramirezt az alkoholos befolyásoltság alatti vezetés mellett többek között azzal is meggyanúsították, hogy nem volt se megfelelő autóbiztosítása, se jogosítványa.

Top 0