• Krimi
Faktor

Mónika ellen indul eljárás, pedig nagybátyja cigiztette a babát

Eljárást indított a rendőrség a másfél éves gyermek ügyében, akinek egy férfi meggyújtott cigarettát tett a szájába.

Mégsem a videón szereplő férfi ellen nyomoznak a rendőrök. A férfi először cigarettát tett kétéves unokahúga szájába, majd a gyermekre többször rákiáltott, hogy tüdőzze le a füstöt, miközben a kislány próbálta eltolni a füstölő cigit. A férfi és testvére, Mónika, a gyermek édesanyja a Blikknek azt állítja, hogy szó sem volt cigizésről, csak viccből tették a gyermek elé, de ügyeltek arra, hogy a kislány ne szívhasson bele.

Illusztráció.

Illusztráció.

Eszembe sem jutna ártani annak a kislánynak, hiszen imádom

– nyilatkozta a lapnak a férfi.

A rendőrök azonban a videó láttán kihallgatták Brendont, a férfit és Mónikát is. Végül az édesanya ellen indult eljárás.

"A XX. és XXIII. kerületi Rendőrkapitányság egy közösségi oldalon lévő képek és információk alapján hivatalból indított eljárást kiskorú veszélyeztetésének megalapozott gyanúja ­miatt a gyermek édesanyja, a 22 éves budapesti L. Mónika ellen, aki a történtekkor jelen volt" – tájékoztatta a lapot a Budapesti Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztálya.

Kommentek:

Top 0