• Krimi
Faktor

Megerőszakolta a nevelőapja a 7 éves kislányt: chlamydiát és trippert kapott el tőle

A nemi szervében lévő fájdalomra panaszkodott a nevelőapja által megerőszakolt 7 éves kislány. Kiderült, hogy szexuális úton terjedő betegsége lehet. A gyermeket már vér szerinti családjában is szexuálisan bántalmazták.

Trippert és chlamydiát kapott el egy körülbelül 7-8 éves kislány, miután megerőszakolta a nevelőapja – írja a Metro.

Illusztráció

Illusztráció

A lány szinte csecsemő kora óta gyerekvédelem alatt állt alkohol- és drogfogyasztással kapcsolatos aggályok, valamint családon belüli erőszak és elhanyagolás miatt. Egy alkalommal például, amikor még csak négy éves volt, az utcán kószált egyedül, mert kizárták otthonról.

A gyermek azért került állami gondozás alá, mert hatéves korában az édesanyja egyik barátja szexuálisan bántalmazta, miközben a nő részegen szintén az ágyban feküdt. Az igazi családja beleegyezett a szociális ellátásba, azt remélték, hogy így jobb élete lesz a lánynak.

A gyermek ezután hónapokon keresztül a nagymamájával élt, majd 2012-ben egy párhoz került Londonban. Azonban az elhelyezése után a Croydon nevű településen lévő iskola kapcsolatba lépett a szociális szervezettel, miután a kislány arra panaszkodott, hogy fáj a nemi szerve. A szociális gondozók azonban a bejelentéskor azt gondolták, hogy a kislány még a korábbi szexuális bántalmazás miatt szenved.

Végül azért derült ki, hogy újabb bántalmazásra került sor, mert a lány nevelőanyja kapcsolatba lépett egy orvossal, miszerint a nevelt gyermekének fájdalmai vannak a vaginájában, és egy krém felírását kérte. A háziorvos ezután felkereste a szociális szervezetet, és jelezte nekik, hogy a kislánynak szexuális úton terjedő fertőzése lehet, és nincs biztonságban.

Kommentek:

Top 0