• Külföld
Faktor

Fokozzák a migránsok a nyomást - bosszút állnak a tábor felszámolásáért

Franciaország a héten megkezdte az egyik legnagyobb, spontán kialakult migránstábor, a Calais-i Dzsungel felszámolását. Ezzel azonban a problémát nem oldották meg, csak áthelyezték - ez pedig még több gondot szülhet.

Fotó: Europress / Francois Lo Presti - AFP

Fotó: Europress / Francois Lo Presti - AFP

Egy nagy problémából sok kicsiA tábor kiürítése hétfőn kezdődött, ekkor a becslések szerint 6-8 ezer migráns élhetett a Dzsungelben. A tervek szerint csütörtökig minden migránst elszállítanak buszokkal a közel 450 befogadóállomás egyikére - írja a The Local.

Néhány migráns azt mondta, hiába vannak a tábor körül gumibotos rendőrök, nem hajlandóak elhagyni a Dzsungelt - néhányan felgyújtott sátrakkal tiltakoztak. De ha sikerül is teljesen kiüríteni, majd elbontani a tábort, nagyon valószínű, hogy amint a helyszínt elhagyják a rendőrök és az újságírók, rengeteg migráns visszatér, és új sátortábort épít a kikötővárosban.

„Már csak azt nem tudjuk, hol legyen a helye”

- mondta egy elszánt, fiatal férfi.

A korábbi példák azt mutatják, hogy ha a migránsok vissza akarnak jönni, akkor vissza is jönnek, hiába tiltják a hatóságok. Korábban is sok, Calais-ból kitelepített migráns tért vissza a Dzsungelbe abban a reményben, hogy innen egy kamionon rejtőzve sikerül átjutnia az Egyesült Királyságba. A legtöbben még most is ebben bíznak, és ha az elszórt francia központok nem tudják meggyőzni őket a maradásról, akkor újabb migránshullám indul meg Észak-Franciaországba.

Fotó: Europress / Philippe Huguen - AFP

Fotó: Europress / Philippe Huguen - AFP

Menni vagy maradni?A központoknak pedig kicsi a meggyőzőereje: a migránsok úgy látják, hogy ezekben nincsen elegendő tolmács, távol esnek a menedékkérelmeket elbíráló hivataloktól, és sokan elszakadtak a korábbi barátaiktól.

A befogadó települések lakosai pedig nem örülnek a migránsoknak – több központot felgyújtottak, vagy éppen tüntetéseket szerveztek előttük. És hiába nő azoknak a migránsoknak a száma, akik a Franciaországban maradás mellett döntenek, túl fényes perspektívát nekik sem tud kínálni az az ország, ahol egekbe szökik a munkanélküliek száma, és ahol még kevés bevándorlónak sikerült teljesen beilleszkednie.

Fotó: Europress / Philippe Desmasez - AFP

Fotó: Europress / Philippe Desmasez - AFP

Sok migráns meg sem várta a kitelepítést. Azelőtt elhagyták a Dzsungelt, hogy a buszok megérkeztek volna. De nem azért, hogy önként átvonuljanak Franciaország más térségeibe – hanem hogy a hatóságokat kijátszva Északon maradjanak, és új sátortáborokat hozzanak létre az átkelőpontokon.

„13 hónapig éltem a Dzsungelben, szóval megtanultam nem bízni a hatóságokban. Ezért múlt éjszaka elhagytam a tábort, és 12 kilométerrel odébb vertem fel a sátramat”

- mondta Sam, egy szíriai migráns.

Ez is azt mutatja, hogy ha a Calais fel is szabadul a nyomás alól, a probléma még ugyanúgy megmarad – legfeljebb más francia vagy belga kikötővárosokban jelentkezik. Mert a migránsok át akarnak jutni az Egyesült Királyságba – és úgy érzik, nincs mit veszíteniük.

Fotó: Europress / Philippe Huguen - AFP

Fotó: Europress / Philippe Huguen - AFP

Kis migránsok, nagy problémaA Dzsungelben több ezer kísérő nélküli kiskorú migráns is tartózkodott. A brit kormány ígérete szerint befogadja azokat a migránsgyerekeket, akiknek egy rokona már az országban tartózkodik. Ezzel kapcsolatban azonban felmerült az a félelem, hogy sok migráns kihasználja ezt a lehetőséget, és fiatalabbnak hazudja magát.

Egy képviselő ennek kiküszöbölésére felvetette, hogy fogorvosoknak kéne megröntgenezniük a magukat kiskorúnak mondó migránsokat, mert a fogazatukból a valódi korukra lehet következtetni. A felvetést rengetegen kritizálták, rasszistának és megalázónak tartották - írja a Daily Mail.

„Úgy kezelik a háború elől menekülő embereket, mint a marhákat!”

- mondta Diane Abbott, az árnyékkormány belügyminisztere.

Kommentek:

Top 0