• Krimi
Faktor

Büszke az anyja az ügyészségi lövöldözőre, ő is kalasnyikovot venne

Büszke az ügyészségen kalasnyikovval lövöldöző fiára a 63 éves anya. Azt mondta, tudta mire készül fia, szerinte jól döntött.

Az anya tudta mire készül a fia, és nem próbálta lebeszélni tervéről. Megérti, hogy fiának elege lett, és úgy érzi, többször cserbenhagyta őket az igazságszolgáltatás - írja a Blikk. A férfi a kiskunhalasi ügyészség épületébe ment be egy fegyverrel és le akarta lőni az ügyészt. Végül a biztonságiak állították meg, több lövés is eldördült.

Illusztráció.

Illusztráció.

A lövöldözőnek volt már egy korábbi ügye, amikor egy csőbomba felrobbant saját fészerében. Az asszony szerint egy rosszakarója vitte a bombát a házhoz, és nem a fia készítette azt. E miatt az ügy miatt kellett a férfinak még mindig a bíróságra járnia. Állítólag teljesen mást írtak le a vallomásában, mint amit ő valójában mondott a tárgyalóteremben. Fel is vették magnóra, de a bíróság mégsem vette komolyan a panaszt. Ez volt az utolsó csepp a pohárban – mondta az asszony.

A nő egyébként nem tartja furcsának, hogy fiának fegyvere volt. Mivel szerinte a szerb határon 60-70 ezer forintért bárki vehet, ezért ő is venne egyet, hogy megvédje magát.

Top 0