• Krimi
Faktor

Keresik a sofőrt, aki elgázolt egy egyetemista lányt Budapesten

Elgázoltak egy egyetemista lányt kedden késő délelőtt Budapesten, a VIII. kerületben.

A 24.hu úgy tudja, hogy a lánynak nagyon vérzett a feje és a lába is, zúzódásos sérüléseket és agyrázkódást szenvedett. Kórházba vitték, ahol még most is ápolják. A lap úgy tudja, hogy a sofőrt keresik, ugyanis elhajtott a helyszínről.

Illusztráció.

Illusztráció.

Az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a gyalogost a Márkus Emília utcában, a Corvin áruház parkolójában ütötte el egy kocsi nem sokkal fél 12 után, miközben épp átment az úttesten.

A sofőr megállt a helyszínen, kiszállt és lekísérte az útról a sérültet, majd azt mondta neki, hogy félreáll, így visszaült az autóba. Ám ehelyett eltűnt, az adatait pedig nem hagyta hátra. A rendőrség értesülései szerint a gyalogos könnyű sérüléseket szenvedett, de a sofőrt még nem azonosították.

Kommentek:

Top 0