• Külföld
Faktor

Brutális gombamérgezés: több százan kerültek kórházba

Legalább 9 ember meghalt, többek állapota pedig válságos.

Országszerte kerültek mérgezéses tünetekkel emberek kórházakba Iránban, miután tévedésből mérgező gombákat fogyasztottak. A helyi beszámolók szerint a több mint hétszáz fertőzött emberből kilenc már meghalt, több tucatnyian pedig kritikus állapotban vannak.

"Az eddigi adataink szerint legalább 721 ember fertőződött meg, 190 embert kellett kórházban tartani, sok embernek azonnali májátültetésre lenne szüksége" – mondta Mojtaba Khaldi, az egyik egészségügyi szolgálat szóvivője az ISNA iráni hírügynökségnek.

EZT IS AJÁNLJUK:

    Az iráni egészségügyi minisztérium kiadott egy közleményt, melyben arra kérik az embereket, hogy ismeretlen eredetű gombákat ne fogyasszanak és ne érintsék meg őket, mert némelyik fajta a bőrön át is képes méreganyagokat átjuttatni a szervezetbe.

    A hatóságok arra kérik az embereket, hogy utcai árusoktól semmi esetre se vegyenek gombát és ha rosszul érzik magukat azután, hogy gombát ettek, azonnal igyanak sok vizet és hívják a mentőket - írta a 888.hu.

    Kommentek:

    Top 16