• Tech
Faktor

A Brexit még a pornót is elsöpörte az interneten

Nagy-Britannia kilép az Európai Unióból, a britek döntése megdöbbentette a világot, legalábbis erre utal az is, hogy a Brexit szóra többen kerestek rá a Google-ban, mint a pornóra. Ez korábban elképzelhetetlennek tűnt.

Fotó: Europress - Jeff J Mitchell/Getty Images

Fotó: Europress - Jeff J Mitchell/Getty Images

Az interneten hosszú éveken át (szinte mindig) a pornó volt az, amire a legtöbb keresés érkezett, de most mindenki szeretné megtudni, mit is jelent pontosan a Brexit, amely így átvette az első helyet a keresett szavak és kifejezések listáján.

A pornó mellett a futballt és Taylor Swiftet is megelőzte a Brexit, pedig a foci pozícióját erősíti, hogy éppen zajlik az Európa-bajnokság, a Copa América pedig nemrégen ért véget. Az énekesnőre pedig amúgy is sokan keresnek rá, de most még felkapottabb lett, mióta felröppent az a pletyka, hogy Tom Hiddleston angol színésszel jár.

Péntek reggel érkezett el a Brexit csúcspontja az interneten, akkor háromszor annyian kerestek rá erre a szóra a pornóval szemben. Még Kim Kardashian sem érhet a nyomába, 2014 novemberében a meztelen címlapfotóját úgy harangozták be, hogy felrobbantja majd az internetet.

Kommentek:

Top 0