• Krimi
Faktor

Tíz órán át ügyködött a hajdúböszörményi férfi, hogy keresztbe tegyen haragosának

A két férfi különböző földterületeken veszett össze.

A vádlott és a sértett között régóta haragos volt a viszony, többek között azért, mert a sértett Hajdúböszörmény környékén több földterületet is megvásárolt a másik férfi elől.

Képünk csak illusztráció.

Képünk csak illusztráció.

A vádlott az elmérgesedett viszony miatt tavaly szeptember 6-án este kiment a sértett Hajdúböszörmény külterületén lévő földjére, ahol egy kétkaros ágvágóval kivágott 3360 példány 2017-ben ültetett akácfát, és 95 példány 2015-ben ültetett akácfacsemetét. A vádlott tíz órán át vágta a fát, majd a levágott részeket a földön hagyta.

EZT IS AJÁNLJUK:

    A hajdúböszörményi férfi cselekményével 135 ezer forint kárt okozott a sértettnek, amely nem térült meg.

    A Hajdúböszörményi Járási Ügyészség a bűncselekmény elkövetését beismerő vádlott ellen kisebb kárt okozó rongálás miatt emelt vádat a Hajdúböszörményi Járásbíróságon. A tárgyalás mellőzésére irányuló vádiratban pénzbüntetést kértek, továbbá indítványozták, hogy a járásbíróság a sértett által előterjesztett polgári jogi igényt érdemben bírálja el - tájékoztatott az ügyészség.

    Kommentek:

    Top 16