• Krimi

Bevallotta egy ember lefejezését, mégis szabadlábon maradhat egy dzsihadista Belgiumban

A bíróság döntése értelmében szabadlábon védekezhet az a férfi, akit a múlt héten elítéltek terrorszervezetben való részvétel miatt, korábban pedig bevallotta, hogy lefejezett egy embert Szíriában - jelentette a Het Laatste Nieuws című napilap.

A brüsszeli bíróság elutasította az ügyészség kérelmét, és nem rendelte el a férfi azonnali őrizetbe vételét. A belga újság szerint Iliass Khayari az Iszlám Állam soraiban harcolt Szíriában. Első fokon öt év börtönt kapott.

A 25 éves Khayari egy telefonbeszélgetésben vallotta be, hogy lefejezett egy embert Szíriában. Ezt a felvételt szerezte meg a belga napilap . A férfi ezen azt mondta az áldozatáról, hogy

eretnek volt, levágtuk a fejét.

A lefejezés ügyében nyomozást indítottak a hatóságok – írja az MTI. Sajtóhírek szerint a végleges ítéletig akár hónapok is eltelhetnek.

Top 0