• Krimi
Faktor

Lesz mit meggyónnia a tolvajnak: ellopta a templomi perselypénzt

Ismeretlen tettes tört be az ógyallai római katolikus templomba a hétvégén: kiszedte a perselyből a karácsonyi adakozásból összegyűlt pénzt. Közel százezer forintot biztosan elvitt.

Betöréses lopás ügyében indított büntetőeljárást a rendőrség ismeretlen tettes ellen, mert a hétvégén betört az ógyallai római katolikus templomba, majd több száz eurós zsákmánnyal távozott. A tettest háromtól tíz évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetik – írja a Paraméter.

Illusztráció

Illusztráció

Bozena Bruchterová rendőrségi szóvivő elmondta:

az épület külső bejárata nem volt bezárva, így az elkövető könnyen besurrant az előtérbe, ahol már feltűnés nélkül tudta betörni a belső ajtó üvegét, és a fémreteszeket eltolva bejutott a templomba.

A tolvaj ezután letépte azt a faoszlopra erősített perselyt, amibe a hívők karácsonyi adományait gyűjtötték, felfeszítette, majd legalább 300 eurónyi (körülbelül 90 ezer forintnyi) készpénzt tulajdonított el. A fémdobozt ezt követően a padok közé dobta, majd egy faperselyt is letépett a falról, amiből ismeretlen mennyiségű pénzt vitt el. Eközben a perselyt díszítő Szent Antal-szobrot is megrongálta.

Kommentek:

Top 0