• Külföld
Faktor

Ezt mondta a berlini merénylő helyett előállított férfi

A múlt hétfői berlini támadás után, amely során 12 ember halt meg, és közel 50 megsebesült, órákon keresztül arról szóltak a hírek, hogy a feltételezett elkövetőt, egy pakisztáni férfit elkaptak a rendőrök. Csakhogy kiderült, hogy nem is ő követte el a támadást. Több mint két napig tehát tévesen tartották fogva.

Az előállított férfi, Naveed Baloch most először állt ki a nyilvánosság elé és a The Guardian-nek elmondta, hogy mi történt.  A támadás estéjén a pakisztáni férfi gyanútlanul sétált hazafelé egy barátjától, amikor egy autó csikorgó fékekkel megállt mellette. Az autóból rendőrök szálltak ki, és igazoltatták. A férfi minden iratát rendben találták, és elengedték. Amikor tovább akart menni, visszahívták, hátra bilincselték a két kezét, betuszkolták a rendőrautó hátsó ülésére, és elszáguldottak vele. Aznap éjjel bekötött szemmel több állomásra is áthurcolták. A rendőrök a várakozás közben a cipősarkukkal hol a lábán tapostak, hol a nyakát szorongatták.

A támadás helyszíne. Forrás: Europress - AFP/Odd Andersen

A támadás helyszíne. Forrás: Europress - AFP/Odd Andersen

Az első állomáson levetkőztették és fényképeket készítettek róla, ellenállt, ezért felpofozták, később pedig háromszor is vettek tőle vért. Mindeközben a német belügyminiszter be is jelentette, hogy megvan a támadás első számú gyanúsítottja, akit Naveed B.-ként nevezett meg. 

A férfi kihallgatása sem ment zökkenőmentesen. A beludzsisztáni férfinak az indiai nyelvek közül a beludzs az anyanyelve, a tolmács viszont pandzsáb és urdu nyelven beszélt, amiből az utóbbi nyelvet épp hogy megértette, de beszélni nem tud rajta. Az őt kihallgató nyomozó rögtön azzal kezdte, hogy elmondta mi történt és megvádolta, hogy tudnia kell, hogy mi történt, hisz ő ült a volán mögött. Erre a 24 éves férfi higgadtan azt válaszolta, hogy nem hogy vezetni nem tud, de egy kocsit se tudna beindítani és amúgy sem tenne ilyet.

Az áldozatokra sokan emlékeznek. Forrás: Europress - AFP/Odd Andersen

Az áldozatokra sokan emlékeznek. Forrás: Europress - AFP/Odd Andersen

A férfit végül két és fél napig tartották bent, ami alatt csak kekszet és teát adtak neki. Elmondása szerint az éjszakákat egy matrac nélküli deszkán kellett töltenie, ráadásul az elsőt úgy, hogy a háta mögé volt bilincselve a két keze. Végül elengedték és azt mondták neki, hogy az elejétől fogva sejtették, hogy nem ő volt az elkövető, mert nem voltak rajta vérnyomok, amire nagyon kicsi volt az esély, miután az elkövető a lengyel férfit megkéselte és meg is lőtte. A rendőrök azt mondták, hogy igazából azért vitték be, mert átfutott az úton és úgy tűnt, hogy menekül valami elől, ezért hitték azt, hogy ő a merénylő. A férfit miután kiengedték, egy hotelbe szállították át, ahonnan nem mehetett el a rendőrség beleegyezése nélkül. Megtiltották, hogy visszamenjen a menekültszállóra, ahol lakott, amit másnap át is kutattak, de végül itt sem találtak semmit.

Az eredetileg Pakisztánban pásztorként dolgozó szülőhazájából azért menekült el, mert egy Beludzsisztán függetlenségéért harcoló csoport tagja volt, és a legtöbb társát a pakisztáni hírszerzés vagy a területen aktívan jelen lévő ISIS végezte ki vagy tüntette el.

Eddig nem tudták, hogy a férfi merre van, azonban most hogy kiderült, hogy Németországban kért menedékjogot, a családja nincs biztonságban. A rendőrség egyelőre két hónapra biztosít a férfinak szállást és védelmet, miközben reméli az emberek gyorsan elfelejtik, mint a támadás egykori gyanúsítottját és hogy a családját sem fogják meghurcolni – írja az Index.

Kommentek:

Top 0