• Külföld
Faktor

Bejelentette a 40 éves műsorvezető: gyógyíthatatlan rákos

Mellrákot diagnosztizáltak nála. A kemoterápia azonban nem volt sikeres, áttétek keletkeztek.

A BBC műsorvezetője, Rachael Bland bejelentette, gyógyíthatatlan rákkal küzd. A Radio 5 hírolvasójánál 2016 novemberében diagnosztizáltak mellrákot, akkor mind a két mellében volt daganat.

A melle mellett a nyirokcsomókra is átterjedt a rák, februárban ezért megműtötték, 19 nyirokcsomót vettek ki. Kísérleti gyógyszereket kapott, több kemoterápián is átesett, azonban a napokban kapott egy lesújtó telefonhívást.

EZT IS AJÁNLJUK:
    Azt közölték vele, hogy a rák továbbterjedt, már áttétek képződtek.

    "Felkaptam a két éves fiam, és hazarohantam. Tudtam, hogy össze kell törnöm a férjem szívét" - emlékezett vissza.

    "Éppen a cukrászdában voltunk Freddievel és a fiam kis barátaival, amikor megszólalt a telefon. Még hezitáltam is, mert tudtam, semmi jót nem ígér egy ilyen hívás. És akkor elkezdték a szokásos mondókát, hogy rossz hírük van a számomra... Megkapták a biopszia eredményeit, amelyek rákot mutattak ki, most a bőrömön. Csak néztem Freddie-t, aki ártatlanul játszott mellettem és a szívem megszakadt."

    Kiderült, hogy áttétek vannak a bőrén, a máján, a tüdejében és a csontjaiban is. De még így is bízik abban, hogy meggyógyulhat.

    "Az egyike vagyok azon 150 embernek, akik részt vehetnek a kísérleti gyógyszerek tesztelésében. Bízom benne, hogy segíteni fognak rajtam. Ha pedig nem, legalább előrébb lendítettem a tudomány kerekét" - mondta.

    Kommentek:

    Top 16