• Külföld

Bármelyik párt nyeri is a spanyol választásokat, koalícióra fog kényszerülni

Spanyolországban vasárnap parlamenti választásokat tartanak. A választással véget ér a belpolitikát évtizedekig meghatározó kétpártrendszer, hiszen két fiatal, civil politikai pártnak is jelentős a támogatottsága.

A választások előtti utolsó nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatások szerint a pártok sorrendje a szavazás után a következő lesz: konzervatív Néppárt (PP), szocialista párt (PSOE), a magát középpártnak nevező Ciudadanos (Állampolgárok), és a radikális változásokat követelő baloldali Podemos (Képesek vagyunk rá).

A szavazatok arányában a Metroscopia nevű kutatócég szerint csak kisebb eltérések lesznek. A cég felmérése alapján a PP 25,3 százalékot, a PSOE 21 százalékot, a Ciudadanos 19,1 százalékot, a Podemos pedig 18,2 százalékot fog kapni.

Az előrejelzések szerint a küzdelem tehát szoros lesz. Politikai elemzők úgy vélik, hogy a végeredmény meglepetést is okozhat. Erre azért lehet számítani, mert alig két héttel ezelőtt a választók 41 százaléka még nem döntötte el, hogy kire fog szavazni.

A szakértők szerint biztos, hogy a győztes párt fölénye nem lesz elég egy stabil, kormányzóképes többséghez, ezért mindenképpen koalícióra fog kényszerülni.

Spanyolországban ez lesz a 12. demokratikus parlamenti választás. Országszerte 36,5 millió szavazót várnak, akik megválasztják a 350 parlamenti képviselőt és a szenátus 208 tagját. - írja az MTI.

Top 0