• Külföld
Faktor

Kórházba került a kötelező védőoltások kritikusa, mert nem oltatta be magát

Az olasz politikus már jobban van, a gyerekei pedig egyébként megkapták az oltást.

Bárányhimlővel kórházba került a kötelező védőoltások egyik legnagyobb kritikusa Olaszországban – adta hírül az Independent. Massimiliano Fedriga, a Matteo Salvini vezette szélsőjobboldali Liga egyik vezető politikusa korábban többször is élesen bírálta az olasz kormány döntését, amely 12 betegség, köztük a bárányhimlő ellen is kötelezővé tette a gyerekkori védőoltást.

A törvény, melyet egy 2017-es kanyarójárvány után vezettek be, kimondja, hogy a be nem oltott gyerekek nem mehetnek bölcsődébe vagy óvodába, a szüleik pedig kemény bírságra számíthatnak.

Fedriga a közösségi médiában jelentette be, hogy négy napot töltött kórházban megfigyelés alatt, de már otthon lábadozik.

A politikus korábban többször is arról beszélt, hogy nem lenne szabad erővel a szülőkre kényszeríteni, hogy oltassák be a gyerekeiket. A Facebookon ugyanakkor azt írta: egyáltalán nem támogatja az oltásellenes mozgalmat, sőt ő maga is beoltatta a gyermekeit, viszont úgy érzi, hogy ehhez szövetséget kell kötni a családokkal, nem pedig rákényszeríteni őket egy ilyen döntésre.

Roberto Buroni, egy ismert olasz orvos, aki egy népszerű orvosi honlapot is vezet, azt írta, hogy az eset figyelmeztetés minden felnőttnek, hogy oltassa be magát.

Kommentek:

Top 0