• Belföld
Faktor

A telefonokat is elvette a nyíregyházi tanár, hogy az erőszaknak ne legyen nyoma

A pedagógus többször bántalmazta a tanulókat.

A tanár bántalmazta diákjait. (Képünk illusztráció.)

A tanár bántalmazta diákjait. (Képünk illusztráció.)

Bíróság elé állítanak egy nyíregyházi tanárt, aki a vád szerint bántalmazta diákjait. Az ügyben a vádirat ismertetése és a vádlott kihallgatása várható a Nyíregyházi Járásbíróságon.

A pedagógus egy nyíregyházi középiskolában tanított. A Nyíregyházi Törvényszék tájékoztatása szerint 2014 és 2016 között többször előfordult, hogy nyakon vágta a diákokat, vagy „kokit” adott a fejükre, ha nem volt kész a házi feladatuk, vagy ha nem figyeltek az órán. Arra is volt példa, hogy az ökle oldalával ütötte meg az egyik tanuló bordáját, illetve lábszáron rúgta.

Egyszer még felvétel is készült róla, miközben bántalmazta egyiküket, ezért később minden óra előtt kitetette a diákokkal a mobilokat a tanári asztalra, és megszámolta azokat - írja a 24.hu. Ám a 2016. áprilisában készült videó valahogy eljutott az iskola vezetéséhez. A diákok addig nem merték jelezni, hogy tanáruk mit művelt.

Kommentek:

Top 0