• Külföld
Faktor

Két repülő szenvedett balesetet, heten eltűntek

Egyelőre bizonytalanság övezi a szerencsétlenség körülményeit.

Balesetet szenvedett csütörtökön az amerikai tengerészgyalogság két repülőgépe Japán partjainál, heten eltűntek - jelentette be a tengerészgyalogság. A japán védelmi minisztérium később közölte, hogy egy katonát kimentettek a tengerből.

A szűkszavú közlemény sem a szerencsétlenség körülményeiről, sem egyéb részleteiről nem tesz említést, az amerikai sajtóban megjelent - és nevük elhallgatását kérő forrásokra hivatkozó - információk szerint egy F/A 18-as vadászrepülőgép és egy KC 130-as utántöltő repülő járt szerencsétlenül. A két gép fedélzetén együttesen héttagú személyzet tartózkodott - írja az MTI.

A két gép a szokásos gyakorlatozásra szállt fel a Japánban lévő Ivakuni légibázisról, helyi (japán) idő szerint a szerda délutáni órákban, és éjfél után vesztették el velük a kapcsolatot. Ivakuni annak a három japán légitámaszpontnak az egyike, ahol az Egyesült Államok tengerészgyalogsága a vadászgépeit állomásoztatja.

EZT IS AJÁNLJUK:

    Egyelőre bizonytalanság övezi a szerencsétlenség körülményeit, az első információk szerint azonban az illetékesek nem gyanakszanak merényletre. A nyomozást megindították. Amerikai közlés szerint a japánok azonnal megkezdték a keresést és a mentési munkálatokat.

    A japán védelmi minisztérium helyi idő szerint késő este bejelentette: fáradhatatlanul folynak a kutatási és mentési munkálatok, és egy katonát sikerült kimenteni. A tengerészgyalogos állapota stabil. A japán hatóságok azt ígérték: amint többet tudnak a baleset okáról és körülményeiről, azonnal tájékoztatást adnak, de egyelőre a mentésre összpontosítják erőiket.

    Kommentek:

    Top 16