• Külföld

Azonosított áldozatok és robbantók - ez derült ki a második nap

Egyre több részlet tisztázódik a legalább 31 ember halálával járó brüsszeli robbantások körül: a hatóságok megnevezték az Iszlám Államhoz tartozó robbantókat, és az áldozatok azonosítása is elkezdődött. Brüsszelbe azonban csak lassan tér vissza az élet, még a sokk és a gyász uralkodik.

Fotó: Europress / Dirk Waem - AFP

Fotó: Europress / Dirk Waem - AFP

Tegnap reggel 8 óra környékén két öngyilkos merénylő robbantotta fel magát a brüsszeli Zaventem nemzetközi reptéren, majd egy órával később, szimbolikus időpontban, 9:11-kor a belvárosi és EU-s intézményekhez közeli Maelbeek metróállomáson is gyilkolt egy bomba. A három robbantásban legalább 31 ember halt meg, és 260-an megsebesültek a BBC információi szerint.

A terrortámadásért az Iszlám Állam vállalta a felelősséget – a merényletre négy nappal azután került sor, hogy a belga rendőrség letartóztatta a 130 ember halálát követelő párizsi terrortámadás egyetlen megszökött merénylőjét, Salah Abdeslamot.

A merénylőkA hatóságok több terroristát is azonosítottak – már tegnap délután nyilvánosságra került három férfi képe, akiket a reptér biztonsági kamerája rögzített. A terrortámadásban részt vett egy testvérpár: Khalid és Ibrahim el-Bakraoui belga állampolgárok voltak, mindkettejüket ismerték a hatóságok.

A belga államügyész szerint Khalid a metróállomáson robbantotta fel magát, míg Ibrahim egyike volt annak a három férfinak, aki a reptéri biztonsági kamera képén látszódik, ő lehetett középen. A jelenlegi adatok szerint ő volt az egyik zaventemi öngyilkos merénylő. A kép alapján a két fekete ruhás férfi bal kezén kesztyű volt – ebben lehetett a detonátor, míg a csomagokban a robbanószerkezet.

A harmadik, kalapot és fehér kabátot viselő férfit sokáig nem tudták azonosítani a rendőrök. Egészen ma estig azt gondolták, hogy neki is fel kellett volna robbantania magát, de ehelyett elmenekült, a rendőrök még mindig keresik. Ma már többször felröppentek olyan hírek, hogy elfogták, de ezeket egyelőre cáfolták. A belga média sokáig azt írta, hogy a férfi az a Najim Laachraoui, akit Salah Abdeslam bérelt autóval vitt Budapestről Brüsszelbe még tavaly szeptemberbe, ezt azonban hivatalosan senki nem erősítette meg. Nemrég pedig kiderült, hogy Laachraoui – aki a párizsi terrortámadások bombáinak nagy részét is gyártotta – volt a másik reptéri öngyilkos merénylő, tehát nem ő menekült el. A harmadik férfit a képen viszont továbbra is keresik, egyelőre nem tudni, ki lehet.

Najim Laachraoui volt az egyik öngyilkos merénylő (Fotó: MTI/EPA)

Najim Laachraoui volt az egyik öngyilkos merénylő (Fotó: MTI/EPA)

Az államügyész elmondása szerint találtak egy üzenetet, amelyet Ibrahim el-Bakraoui írt:

Nem tudom, mit tegyek, sietnem kell, rohanok, az emberek mindenhol engem néznek, és ha feladom magam, börtönben végzem.

Az Iszlám Állam az interneten keresztül vállalta, hogy harcosai gyilkoltak Brüsszelben, és figyelmeztetést adtak ki, miszerint még több támadás várható.

Recep Tayyip Erdogan török elnök pedig azt mondta, hogy 2015 júniusában az egyik merénylő, Ibrahim el-Bakraoui Törökországban járt, de a hatóságok kiutasították. Mivel a férfi belga állampolgárságú volt, értesítették az esetről a belga rendőrséget, akik a jelek szerint nem tettek semmit az ügyben.

A támadásokA reptéren egymás után két bomba is robbant a becsekkoló zónában és a főkapu közelében. A túlélők elmondták, hogy lövéseket és arab nyelvű kiáltozást is hallottak a robbanások előtt.

A Maelbeek állomáson egy három vagonos szerelvény második kocsijában robbantott az öngyilkos merénylő. A metró épp elhagyta volna az állomást, tovább haladva az Európai Unió intézményei felé, amikor el-Bakraoui aktiválta a robbanószerkezeteket.

Az áldozatokLegalább 31 ember halt meg a három robbanásban, de tisztviselők szerint a halálos áldozatok száma még növekedhet. Az egészségügyi miniszter szerint a reptéren 11 ember halt meg, 81-en megsebesültek, míg a metróban legalább húsz a halálos áldozatok száma, és közel 180-an megsebesültek – többen kritikus állapotban vannak. A sérültek negyven különböző országból származnak – két magyar is megsérült.

Az első áldozatokat már sikerült azonosítani, többek között egy kétgyerekes anyát és egy jogászhallgatót. Emellett sikerült azonosítani azt a nőt is, akinek a fotója bejárta a világot: egy kétgyerekes stewardess szerepelt a fotón.

Amitől féltünk, bekövetkezett. Tragikus pillanatokkal nézünk szembe. Nyugodtnak kell maradnunk, és szolidaritást kell mutatnunk

- mondta a belga miniszterelnök, Charles Michel keddi sajtótájékoztatóján.

Fotó: Europress / Laurie Dieffembacq - AFP

Fotó: Europress / Laurie Dieffembacq - AFP

A nyomozásAz államügyészi hivatal terrorelhárító osztálya bűnügyi nyomozást kezdett. Az államügyész, Frederic van Leeuw elmondta, hogy a terrortámadás óta több razziát is tartottak Brüsszel-szerte. A nyomozások során többek között kihallgattak egy taxisofőrt, aki azt mondta, hogy három férfit vitt nagy csomagokkal a reptérre kedden reggel. A sofőr állítólag nem tudta betenni az autóba az egyik férfi bőröndjét, mert túl nagy volt, és így nem maradt volna elég hely a taxiban. A három férfi egyébként, szintén a sofőr szerint, tiltakozott, hogy nehogy hozzáérjen a csomagjaikhoz. A taxisofőr adta meg a rendőröknek azt a címet, ahonnan a három férfit vitte – a címen lévő lakásban szögekkel teli bombákat, vegyi anyagokat és az Iszlám Állam zászlaját is megtalálták.

Van Leeuw elmondása szerint éjszaka két embert tartóztattak le a terrortámadás kapcsán – egyiküket még mindig kihallgatják, míg a másikat már elengedték. Eközben a terrorelhárítók Anderlechtben is letartóztattak szerda reggel egy férfit, de további információkat még nem árultak el vele kapcsolatban.

Fotó: Europress / Kenzo Tribouillard - AFP

Fotó: Europress / Kenzo Tribouillard - AFP

Brüsszel gyászolBelgium november után újból a legmagasabb szintre emelte az ország terrorkészültségét. A nemzeti válságközpont arra kért mindenkit, hogy maradjanak az otthonaikban, vagy azokban az épületekben, amelyekben éppen tartózkodtak – ez az intézkedés egészen kedd délutánig maradt érvényben.

A támadások után lezárták a Zaventem repteret, az oda tartó vagy onnan induló járatokat törölték, vagy előbbi esetben más útvonalra terelték. A Guardian információi szerint a repteret szombatig nem nyitják meg, és a metróvonal egy része akár hetekig is zárva tarthat. Az iskolák azonban ma már újra megnyitottak, folytatódott a tanítás.

A metrórendszert is leállították a robbantások után, akárcsak a tömegközlekedést, de kedd délutánra néhány jármű már újra közlekedhetett. A vasútforgalom szintén leállt a városban, majd az újranyitást követően az Eurostar mindenkit figyelmeztetett, hogy a pályaudvarokon hatalmas tömeg és szigorú ellenőrzés várható.

Arról, hogy a terroristák miért éppen Brüsszelt választották, itt olvashat bővebben, míg arról, hogy milyen hibákat vétettek a hatóságok a támadás kivédése során, itt írt bővebben a Faktor.

ReakciókA terrortámadást követően a legtöbb európai országban megemelték a biztonsági intézkedések szintjét. Magyarország is reagált a terrortámadásra: kettes szintre emelték a terrorkészültséget, rendőröket vezényeltek a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre, illetve a bevezető utak mellé, megemelték a debreceni reptér biztonsági szintjét, és a rendőrség tájékoztatása szerint a metróállomásokat is jobban ellenőrzik.

A világ az interneten fejezi ki együttérzését az áldozatok hozzátartozóival és Belgiummal, a vezető politikusok is Twitteren vagy sajtótájékoztatón biztosították szolidaritásukról a belgákat. A belga fővárosban háromnapos nemzeti gyászt rendeltek el, ma délben egyperces néma csenddel emlékeztek meg az áldozatokról, míg tegnap éjszakára Európa-szerte a belga zászló színeibe borultak az épületek.

Top 0