• Külföld
Faktor

Ő gyilkolt: rendőrt ölt a párizsi merénylő

A támadónak volt már dolga korábban is a rendőrséggel.

Azonosították azt a férfit, aki csütörtök estePárizs belvárosában lövöldözött, és egy rendőrt megölt.Francois Molins ügyész azt mondta, hogy tudják, ki volt a tettes, ellenőrizték is a személyazonosságát, de egyelőre nem hozzák nyilvánosságra a nevét, mert még zajlanak házkutatások, és lehet, hogy vannak társai.

A rendőrség az éjszaka folyamán Párizs egyik keleti elővárosában tartott házkutatást egy lakásban. Az AP amerikai hírügynökség birtokába jutott rendőrségi dokumentum szerint a 39 éves Karim Cheurfi otthonát vizsgálták át Chelles-ben. Cheurfi már volt büntetve. A Le Parisien című lap szerint azért ítélték el, mert 2001-ben megtámadott egy rendőrt.

EZT IS AJÁNLJUK:

    AzIszlám Állam terrorszervezet, amely szokatlan gyorsasággal jelentkezett a merénylet elkövetőjeként, csütörtökön késő este tudatta: "Abu Juszuf, az Iszlám Állam belga katonája" követte el a merényletet - írja az MTI. Francia rendőrségi források csütörtök este arról beszéltek, hogy korábban már szélsőségesként azonosították a későbbi támadót.

    Francois Hollande francia elnök úgy nyilatkozott, hogy a körülmények terrortámadásra utalnak. Bejelentette, hogy péntek reggel összeül a nemzetbiztonsági kabinet.

    Az elkövető csütörtökön 21 óra után nem sokkal nyitott tüzet egy rendőrbuszra a Diadalív közelében, a Champs-Élysées sugárúton. A merénylőt agyonlőtték. A belügyminisztérium hivatalos tájékoztatása szerint egy rendőr meghalt, két másik pedig súlyosan megsérült. Pierre-Henry Brandet, a belügyminisztérium szóvivője tudatta, hogy a támadó automata fegyvert használt, és kifejezetten a rendőröket vette célba.

    Kommentek:

    Top 16