• Külföld
Faktor

Videóra vették, amikor átharapta a férfi fejét a cápa, ez történt utána

Csodával határos módon túlélte az esetet.

Múlt hét csütörtökön, vagyis hálaadás napján tette közzé Will Krause azt a felvételt, amit egy ismerőse a Bahamákon készített még a nyáron. A videón az látszik, ahogy a férfi fejét szigonyos horgászat közben átharapja a víz alatt egy szirticápa.

A férfi akkor azt írta, sosem volt még ilyen hálás hálaadás napján, azóta pedig azt is elmondta, nagyjából csak a koponyája reccsenésére emlékszik az egész incidensből.

Krause először az ABC reggeli műsorában beszélt az esetről a napokban, később pedig az NBC-nek is nyilatkozott. Nekik azt mondta, csak egy hatalmas ütést érzett a fején és a nyakán, fel sem fogta, hogy egy cápa támadta meg, amíg a felszínen a többiek nem mondták neki.

A 29 éves férfi sikeresen kijutott a közelben lévő hajóra, de a feje erősen vérzett, és sokkos állapotban volt. Elmondása szerint nagyon félt, hogy belehal, de végül nem lett komolyabb baja.

Teljesen megváltoztatta az életemhez való hozzáállásomat.

– tette hozzá a férfi.

Kommentek:

Top 0