• Élet

Hihetetlen dolgot rejtett az ajándékba kapott zongora

Elképesztő aranykincsre bukkantak egy öreg zongorában az angliai Shropshire grófságban.

A kincset akkor fedezték fel, amikor a zongora új tulajdonosai karácsony előtt megjavíttatták és felhangoltatták a hangszert. Szakemberek szerint a kincseket szándékosan rejtették el a hangszerben több mint száz éve.

A kincs eredetéről vizsgálatot indított a bíróság. Megpróbálják megállapítani, hogy megvan-e az örökös, valamint azt, hogy műkincsként kell-e nyilvántartani – írja a BBC.

A vizsgálatok eddig azt derítették ki, hogy a Londonban készül zongorát 1906-ban adták el egy Saffron Walden-i zeneboltnak. 1983-ig azonban nem ismert a története – ekkor vásárolta meg egy család, aki később Shropshire grófságba költözött. Új tulajdonosai ingyen jutottak a hangszerhez, és bejelentették a kincset a helyi múzeumnak.

Peter Reavill, a londoni British Museum szakembere a leletet „elképesztő gyűjteménynek" nevezte. „A mostani tulajdonosok bejöttek a múzeumba és kiterítették az asztalra a kincseket. Régész vagyok, műkincsekkel foglalkozom, de leginkább középkori brossokkal. Soha nem láttam ehhez foghatót" – mondta a szakember.

A kincsekről addig nem árulnak el semmilyen részletet, amíg folyik a kutatás a lehetséges tulajdonosok után.

Kommentek:

Top 0