• Tech

Áramütéssel korlátoznák a túlköltéseket - videó

Egy brit cég azzal szeretné ügyfelei túlköltéseit korlátozni, hogy enyhe áramütéssel figyelmeztetné őket, ha az előre megszabott keretet túllépik. Így biztos, hogy fejben tudják tartani, mennyi pénzt költöttek.

Az Intelligent Environments nevű cég kifejlesztett egy rendszert, amelyet a Pavlok csuklópánttal lehet összehangolni, és a bankszámlához kapcsolva 225 voltos áramütéssel figyelmezteti viselőjét, ha hónap végén véletlenül elkezdi szórni a pénzt.

Az áramütés akkor érkezik, ha az előre beállított keret alá csökken a bakszámlán található pénz. Az eszköz ezen felül arra is figyelmezteti tulajdonosát, hogy például kapcsolja le a fűtést, hiszen így spórolhat a rezsin, ha már kevés pénz van a számláján.

Egyelőre még egy bank sem ajánlotta fel, hogy együttműködik a céggel, de az Intelligent Environments több brit bankot is lehetséges partnerként tart számon.

A cég vezérigazgatója, David Webber a BBC-nek azt mondta, hogy a fejlesztéssel a fogyasztói szokások változásához akarnak alkalmazkodni. Az eszközzel az egyes ember mindig tisztában lehetne azzal, hogy éppen hogy áll anyagilag. Hozzátette, hogy

az akaraterő nagyszerű dolog, ha van – de nincs mindenkinek.
Egy megadott határnál jelezne a karkötő.

Egy megadott határnál jelezne a karkötő.

David Webber szerint az ötlet nem jelent túlzott kontrollt a fogyasztókra nézve, hiszen hazaérve az ember úgy is dönthet, hogy inkább rászánja a pénzt a fűtésre, és visszakapcsolja azt, ha előzőleg az automata rendszer gazdaságos üzemmódra kapcsolta volna. Sőt, a „sokkoló” funkciót is ki lehet kapcsolni a Pavlok csuklópánton.

Mindent mindennel össze lehet hangolni. Csak kérdés, hogy megéri-e?

Mindent mindennel össze lehet hangolni. Csak kérdés, hogy megéri-e?

Webber hisz abban, hogy az Internet of Things, azaz az egymáshoz csatlakoztatott, egymással és a tulajdonossal kommunikáló eszközökben van a folyamatosan változó iparág jövője. Azt mondta, hogy az Internet of Things-nek olyan nagy hatása lesz az emberek életére, mint néhány éve az okostelefonoknak volt. Az összehangolt eszközök az emberek gondolkodását is meg fogják változtatni, de még azt is befolyásolni fogják, hogy az autókat hogyan kezeljük. Például, ha valakinek éppen kevesebb pénze van, az autó gazdaságos üzemmódra kapcsol a sport mód helyett.

Nem mindenki lelkesedik azonban az ötletért. Alan Woodward professzor, a Surrey Egyetem kiberbiztonsági szakértője szerint az összehangolt eszközök több biztonsági problémát fognak okozni. A rendszerek interakciója szerinte óhatatlanul biztonsági hibákhoz vezet. Azt mondta:

Tudom, hogy az ilyesfajta technológiát jó szándékkal fejlesztették, de ezekkel van kikövezve a pokolba vezető út. Csak mert össze lehet kapcsolni az eszközöket, az nem jelenti azt, hogy össze is kellene kapcsolni azokat.

Top 0