• Külföld
Faktor

Fürdőkádban halt meg a férfi, mert a telefonjával játszott

Borzalmas látvány fogadta Richard Bull feleségét, mikor belépett a fürdőszobába: a 32 éves férfi testét hatalmas vörös foltok borították, és élettelenül feküdt a fürdőkádban.

A nő először azt hitte, férjét megtámadták, de később kiderült, hogy Bull önhibájából halt meg. A férfi ugyanis az iPhone-ját töltötte, de nem bírt elszakadni a telefontól, ezért hosszabbítóval egészen a kádig hozta a készüléket, és a mellkasára tette. Amikor azonban a töltőt víz érte, Bullt agyoncsapta az áram, testét pedig égési sebek borították - írja a Metro.

EZT IS AJÁNLJUK:

    Az eset még decemberben történt Londonban, de a teljes nyomozati anyag még csak most készült el. A boncolást végző orvos szerint a mobilgyártóknak kéne valamilyen figyelmeztetést is kiadniuk arról, mennyire veszélyes a fürdőszobában mobil használni. A férfi szerint ez főleg a fiatalok esetében fontos, mert ez a korosztály szinte már el sem tud szakadni a telefonjától.

    Kommentek:

    Top 16