• Külföld
faktor

Amit tudni lehet a merénylőkről

A „szíriai csapás” nevű elmélet egyelőre még csak egy a sok teória közül, amelyet a nyomozók felállítottak – hangsúlyozták rendőrségi források, hozzátéve, hogy a vizsgálatokat több másik, túlnyomórészt európai hírszerző szolgálattal szoros együttműködésben folytatják.

Fotó: Europress - Dominique Faget / AFP

Fotó: Europress - Dominique Faget / AFP

A merényleteket az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta, az egyik terrorista mellett egy szíriai útlevelet is találtak. Már egy rendőrségi forrás is azt mondta a Le Figaronak, hogy a szemtanúk korábbi leírása szerint a merénylők „első látásra nagyon fegyelmezettnek és tökéletesen kiképzettnek tűntek”, valamint azt is hozzátették, hogy „viszonylag fiatalok és magabiztosak” voltak.

Egy, a hírszerzési szolgálatok által is ismert francia férfi holttestét, aki nagy valószínűséggel egyike a Bataclan zenei központ támadóinak, szombaton már azonosították.

A többi öngyilkos merénylő holttestét, akik a Voltaire körútnál, a Bataclannál illetve a nemzeti stadionnál, a Stade de France-nál robbantották fel magukat, még el kell vinni a Törvényszéki Orvostani Intézetbe. A nyomozók azt remélik, hogy a DNS-minták és más hozzáférhető nyomok egyezést mutatnak majd a rendőrségi nyilvántartásban is szereplő, korábbi bűnözőkkel. Rendőrségi források szerint a szemtanúk azt is elmondták, hogy a támadók egy belga rendszámú autóval érkeztek, ez pedig egybecsengene azzal az elmélettel, hogy a csoport külföldről jöhetett – anélkül, hogy kizárnák a merényletben helyiek részvételét.

November 5-én Bajorországban letartóztattak egy férfit, akinél fegyvereket és robbanóanyagokat találtak. A tartományi miniszterelnök szerint a férfi kapcsolatban állhatott a merénylőkkel. 

Top 0