• Krimi
Faktor

Átverte a rákos betegeket a magyar "orvos", vitaminokkal traktálta őket - ez a büntetése

Nem jogerősen egy év, végrehajtásában két évre felfüggesztett börtönre ítélte kuruzslás miatt hétfőn a Mosonmagyaróvári Járásbíróság az álorvost, aki öt éven át, 2010 és 2015 között daganatos betegeket tévesztett meg.

Máté Kinga, a Győri Törvényszék szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a vádlott állatorvosi diplomája alapján viselt doktori címét felhasználva azt a látszatot keltette, hogy embereket gyógyíthat. Magát rákkutató professzornak adta ki, és a betegeket megtévesztve végzett orvosi tevékenységet.

A férfi a bírósági eljárás során kínai orvosi bizonyítványával kívánta orvosi végzettségét alátámasztani. Mivel a bizonyítványt nem honosíttatta, a bíróság azt nem nem fogadta el. Azt a védekezést sem, amely szerint „köztudomású tény”, hogy mennyi C-vitamint kell szedni. A tanúvallomások szerint a vádlott egyénileg határozta meg minden betegének a C-vitamin dózist.

Illusztráció.

Illusztráció.

A férfi büntetőpere tavaly október elején kezdődött. A vádirat szerint D. T. egy otthonában kialakított irodában és Budapesten hetente két-két alkalommal fogadott különböző stádiumú daganatos betegeket, akiket életmód-, étkezési és folyadékbeviteli tanácsokkal látta el. Egy-egy termék fogyasztását, illetve nagyon magas dózisú, intravénásan adagolt C-vitamin beadását javasolta nekik.

A betegekkel a férfi adatlapot töltetett ki, amikből nemcsak a személyes adataikat, hanem a betegségük típusát, stádiumát, illetve az étkezési szokásait is megismerhette. A leadott orvosi leletek alapján az áldoktor meghatározta a szükséges C-vitamin mennyiségét, amit három ápolónő adott be heti három-öt alkalommal a betegeknek. A betegek a magas tartalmú C-vitamint az infúziós oldattal és minden tartozékával az egyik budapesti, a vádlott által ajánlott patikában szerezték be.

Illusztráció.

Illusztráció.

A vádirat szerint a C-vitamin ampulla beadása úgynevezett invazív beavatkozásnak számít. Ilyet csak orvos rendelhet el, de a vádlott 1964-ben nem orvosi, hanem állatorvosi diplomát szerzett, és nem tagja sem a Magyar Orvosi Kamarának, sem a Magyar Állatorvosi Kamarának.

A határozat ellen a vádlott fellebbezett, az ügy másodfokon a Győri Törvényszéken folytatódik.

Kommentek:

Top 0