• Külföld

Állampolgárságuktól fosztaná meg a terroristákat Franciaország

Kis többséggel, de megszavazta a francia nemzetgyűlés, hogy akit terrorizmusért elítélnek, azt mellékbüntetésként megfoszthatják az állampolgárságától.

A francia nemzetgyűlés kis többséggel, de megszavazta a terrorveszély miatt kezdeményezett alkotmánymódosításnak azt a passzusát, ami szerint a terrorizmusért elítélteket bizonyos körülmények között megfoszthatják francia állampolgárságuktól.

Az alsóház 162 szavazattal 148 ellenében, 22 tartózkodás mellett támogatta a nemzetközileg is vitatott passzust. Az elfogadott szöveg szerint az állampolgárságtól való megfosztás kiegészítő büntetés, amit egy büntető bíró szabhat ki a nemzet alapvető érdekeit sértő vagy terrorista bűncselekmények esetében. A Le Figaro című lap parlamenti beszámolója szerint a módosítás úgy fogalmaz: a bíró dönthet úgy is, hogy az elítéltet olyan, "az állampolgársággal összefüggő polgári és szabadságjogoktól fosztja meg, mint a szavazáshoz, a megválasztáshoz, valamint a közalkalmazotti állás betöltéséhez való jog. Manuel Valls miniszterelnök örült a szavazás eredményének. Arra a kérdésre, hogy a szoros szavazási eredmény azt jelenti-e, hogy az alkotmányreform elbukhat a végső szavazáson Valls azt válaszolta: "Holnap megtartjuk a második szavazást, amikor - azt hiszem - még szélesebb lehet a támogatottság, és az alkotmányreform szabad utat kaphat."   

EZT IS AJÁNLJUK:

    Top 16