• Külföld
Faktor

Alig fertőtlenítenek a román kórházakban - évente 4 millió ember kerül veszélybe

Sorozatosak a botrányok a román egészségügyben. Kiderült, hogy tízszeresen felhígított fertőtlenítőszert használnak a román kórházakban. Ezzel évente 4 millió embert veszélyeztetnek. A Gazeta Sporturilor oknyomozói szerint ez nem csak a kórházak, hanem a fertőtlenítőt gyártó cég hibája is.

A legtöbb kórházban használt Suprasept nevű fertőtlenítőszert a Hexi Pharma, a legnagyobb romániai fertőtlenítő anyagokat előállító cég gyártja. A szer gyártásának piacát a cég tulajdonosa, Dan Alexandru Condrea üzletember uralja – írja a maszol.ro.

Az üzletember mind a hat romániai fertőtlenítőszer gyártót a kezében tartja.

Egyszer már kiderült: a gyártó jelentős mértékben felhígítja a szer hatóanyagát. Azóta azonban nem csináltak újabb vizsgálatokat.

Vagyis: az egészségügyi hatóságok 11 éve nem ellenőrizték azt, hogy amivel fertőtlenítenek, az valójában micsoda.

Erre semmilyen törvény nem kötelezi a kórházakat. Pedig a statisztikai adatok szerint évente mintegy hárommillió felnőttet és nagyjából nyolcszázezer gyermeket ápolnak a román betegellátásban.

A Hexi Pharma cég évek óta kórházak százaival köt szerződéseket. Csak az utóbbi 9 évben 30 millió euró értékben szerződtek egészségügyi intézményekkel. Az egészségügyi minisztérium csak a botrány kirobbanása után kezdett el intézkedni. A cég pedig most szánta el magát a termék gyártásának leállítására, pedig már évek óta tudta, hogy a fertőtlenítőszernek nincs semmilyen hatása.

Az oknyomozó újságírók kiderítették, hogy a felhígított fertőtlenítőszert az ország több mint 350 kórházának mintegy 2000 műtőjében használják. Az pedig mindenki számára világos, hogy a felhígított szer nem védi meg a beteget a baktériumoktól.

A Hexi Pharma hivatalos nyilatkozataiban együttműködéséről biztosította a román egészségügyi minisztériumot. A cég belső vizsgálatot indított a vétkesek kiderítésére. Amíg tisztázódik az ügy, leállították a kérdéses szer gyártását, és a még raktáron lévő szer további forgalmazását.

Top 0