• Külföld
Faktor

Ez az anya még mindig nem tudja, mi a karácsony lényege

Már tavaly is több százezer forintot költött a gyerekei ajándékaira egy brit nő, de idén ezt is felülmúlhatja. Olyan sok ajándékot vett, hogy a karácsonyfa alig látszott.

Már tavaly is nagy vihart kavart, hogy egy brit nő olyan sok ajándékot adott a gyerekeinek karácsonykor, hogy a feldíszített fát szinte alig lehetett látni, idén azonban az előző évet is felül fogja múlni. Az előző évben 1500 fontot, tehát körülbelül félmillió forintot költött a gyerekeire, összesen körülbelül 300 ajándékot vett nekik – írja a Mirror.

A 36 éves Emma azt nyilatkozta:

a karácsonyban az ünnep varázsát szeretem a legjobban, és hogy ez az időszak csak a családról szól, amikor együtt lehetsz a szeretteiddel. Imádom látni az arcukat, amikor megajándékozom őket.

Az asszony idén a tavalyinál is több ajándékot akar adni a gyerekeinek, a 14 éves Miának, a 10 éves Ellának és a kisbabájának Tatumnak.

Azt hiszem, hogy tavaly nagyjából 85 ajándékot kaptak fejenként, idén körülbelül 96-ot, tehát néhánnyal többet, mint az előző évben

– mondta.

A nő messze felülmúlja az általános ajándékozási szokásokat, a legtöbb brit ugyanis csak 14 ajándékot vásárol karácsonyra.

Emma azt is hozzátette:

ha azt kérdeznéd, hogy elkényeztetem-e a gyerekeimet, azt válaszolnám, hogy igen, elkényeztetem őket, de csak karácsonykor, az év többi napján ez nincs így.
Kommentek:

Top 0