• Belföld

Adnak pénzt a 3-as metró felújítására

Meglesz a pénz az 3-as metró vágányainak teljes felújítására, és a kocsik átalakítása is megkezdődik - írja a Világgazdaság. A lap a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól úgy tudja: kihirdetés előtt áll az a kormányhatározat, amely az M3-as metróvonal infrastruktúrájának rekonstrukcióját 125 milliárd forinttal támogatja. A felújítás a tervek szerint két ütemben valósulna meg. Az első ütemben az északi és déli szakaszt, a másodikban a középső - a Lehel tér és a Nagyvárad tér közötti - szakaszt építik át. A metrót az utóbbi időben gyakran ki kellett üríteni, mert például füstöltek vagy leálltak a szerelvények.

Top 0