• Belföld
Faktor

Abigél oltalmazza a bántalmazott nőket

Csak segítséggel lehet felépülni bántalmazást után, de eddig ilyesmi nem állt rendelkezésre hosszútávon. A most induló Abigél program két évig foglalkozik a bántalmazott nőkkel.

Krízisközpont már van a bántalmazott nők befogadására, de itt csak a krízishelyzet elhárításáig, összesen nyolc hétig segítenek, hiszen célja az, hogy a konkrét veszélyt megszüntesse. A Vöröskereszt Abigél programja viszont a felépüléshez ad további segítséget.

Illusztráció.

Illusztráció.

A most induló, két évre tervezett, programban húszan vehetnek részt. Mindegyik résztvevő mellé egy-egy segítő önkéntest állít a szervezet, akik a lelki traumák feldolgozásában is a nők mellett állnak. Az önkénteseket szakmai kritériumok alapján választották ki a jelentkezők közül.

A program anonim és olyanok jelentkezését várják, akik korábban vagy akár most is bántalmazó kapcsolatban élnek. A Vöröskereszt arról tájékoztatta a Faktort, hogy még van hely, a program ugyanis novemberben indul. A részletekről a daphne@voroskereszt.hu email címen lehet érdeklődni.

Az Európai Unióban minden harmadik nőt ért már fizikai bántalmazás (EC Violence Index). Az Abigélhez hasonló projektekbe bevont országok (Románia, Bulgária, Dánia) mindegyikében magas az aránya azoknak a nőknek, akik ellen fizikai vagy szexuális erőszakot követtek el. Magyarországon ez a szám 2012-ben nagyjából 21 százalék volt. A program szakmai megvalósítója a Magyar Vöröskereszt Budapesti Szervezete, mely Családok Átmeneti Otthonát és  Krízisközpontot is fenntart a válsághelyzetben lévő nők segítésére.

Kommentek:

Top 0