• Élet
Faktor

A védett mocsári kockás liliom lett az év vadvirága

Angliától Oroszország középső részéig, a Déli-Alpokig és Szerbiáig őshonos, Észak-Európában ültetik és elvadul.

Magyarországon védett, egy tő értéke 50 ezer forint, így tartása is engedélyhez kötött.

Mocsári kockás liliom Fotó: MTI Sóki Tamás

Mocsári kockás liliom Fotó: MTI Sóki Tamás

Érdekes módon a Dél-Svédország Uppland tartományának szimbóluma, annak ellenére, hogy a növény itt nem honos, hanem

az Uppsalai Botanikus Kertből "szökhetett" ki,

ahol már 1658-ban ültették, a hagymák pedig Hollandiából származtak. A növényt elsőként a Kungsängen melletti nedves réteken figyelte meg Sten Carl Bjelke botanikus még 1742-ben, ahol a mai napig megtalálható a növény.

Magyarországon az ország északkeleti részén, a Beregtől Aggtelekig, a Bükkig és a Mátráig, valamint az ország délnyugati részén, a Kemenesháttól a Mohácsi-szigetig fordul elő. Az ország középső területeiről hiányzik, de innen nem messze Párkány (Stúrovo) közelében, Szlovákiában megtalálható.

A korábban sokfelé előforduló faj a lecsapolások, gyepfeltörések következtében  mára Európa szerte ritkává és veszélyeztetetté vált. Hazánkban is elsősorban élőhelyeinek megsemmisülése fenyegeti, így elsősorban halastavak létesítése és gyepfeltörések, melyeket a növény nem él túl.

Top 16