• Tudomány

"A Vágtázó Halottkémek zenéjével is gyógyítottam már!" Beszélgetés Kollár János zeneterapeutával

Zenével gyógyít, és azt mondta: még a Vágtázó Halottkémek zenéjét is használta relaxációra. Kollár János, a Semmelweis Egyetem adjunktusa, klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus, zeneterapeuta szerint minden felnőttben ott a gyerek, csak sokan nem merik kimutatni. Félnek attól, hogy a többi ember megítéli őket, éppen ezért inkább titkolják. Pedig ha olyan helyzettel találkozik az ember, amilyenben még nem volt, általában a kreatív gyerek-énjét veszi elő, hogy megoldja a még ismeretlen helyzetet.

Kollár János

Kollár János

- Mindig érdekelték az emberek? Ezért lett pszichológus?

- Gyerekkoromban régész akartam lenni. Leginkább azért, mert azt gondoltam a régészetről, hogy olyan, mint az Indiana Jones-filmekben: kalandos, és mindig nagy felfedezéseket tesz az ember. Aztán kiderült, hogy azért ez nem teljesen így van. Nagyon sok vele a „pepecselés”, de az igazi nagy felfedezés azért ritka. Aztán az állatok viselkedése kezdett érdekelni – éppen ezért is jelentkeztem az Agrártudományi Egyetemre. Persze itt is a romantikus lelkem vágyott az etológiára: dzsungel, majmok, és persze megint a kalandok. Az egyetemen hamar kiderült, hogy azért ez egészen más. Inkább arról szól, hogy milyen hosszúra kell szabni a tehénállást, hogy a tehén farka ne lógjon a csatornába. Az egyetemi évek alatt kezdett el egyre jobban érdekelni az emberi lélek. Ekkor döntöttem el, hogy pályát módosítok. Át akartam jelentkezni pszichológia szakra, de akkoriban mindössze 10 hallgatót vettek fel, és nem mertem kilépni az egyik egyetemről a „semmibe”, hogy belevágjak egy bizonytalan felvételibe. Az Agrártudományi Egyetem elvégzése után 4 évet dolgoztam, majd jelentkeztem pszichológiára, és akkor végeztem el.

- A rendszerváltás előtt nem volt támogatott a pszichológia – gondolom, ezért vettek fel akkor ilyen kevés hallgatót. Akkoriban, ha valakinek gondja volt, nem ment el pszichológushoz, mert ciki volt. Ez látszik a mai társadalmon?

- Ez egy nagyon nehéz, mélyre ható kérdés. Elképzelhető, hogy ez is összeköthető azzal, hogy a magyarok miért ennyire rosszkedvűek, pesszimisták. Ezt azonban nem lehet biztosan tudni. Talán az is oka lehet az általános pesszimizmusnak, hogy mindig a nyugati világhoz hasonlítjuk az életünket. Pedig ha a keleti határunk mentén fekvő világot nézzük, ahhoz képest nagyon jól élünk.

- Persze, mert az ember kitűz egy célt maga elé – és ez lehet például egy életszínvonal…

- Igen, és erről is lehet beszélgetni, hogy vajon az a jó, ha pesszimista, de ambíciózus az ember, vagy optimista, és megelégszik azzal, ami van.

- Igen, de a nyugati országokban megvan mind az ambíció és az optimizmus is.

- Ez többnyire így van. Állítom, hogy sok fiatal éppen ezért is megy el Magyarországról. Nem feltétlenül a pénz miatt, hanem azért, mert más országokban többet mosolyognak az emberek.

- Mi kellene ahhoz, hogy itthon is többet mosolyogjanak?

- Talán egyfajta nyitás a másik felé. A magyar emberek általában nagyon zárkózottak, nehezen nyílnak meg.

A heavy metál is gyógyíthat

A heavy metál is gyógyíthat

- Hogyan látja? Ma már elfogadottam az, ha valaki elmegy pszichológushoz segítséget kérni?

- Valamivel többen kérnek segítséget szakembertől, mint korábban, ez igaz. De még mindig sokak számára „ciki”, ahogy ön mondta. Persze nem is biztos, hogy csak Magyarországon van ez így. Nézze meg például az amerikai filmeket:. ha valamelyikben van pszichológus, biztos, hogy a végén ő a gyilkos, vagy ő a hülye. Éppen nem régen vettem a kezembe egy dvd-t, és elolvastam a film ajánlóját. Így kezdődött: Susan pszichológiát tanul az egyetemen. Ez nem csoda, hiszen egész gyerekkorában rémálmok gyötörték. Már tettem is vissza a dvd-t, és nem néztem meg a filmet.

- Miért alakult ez így? Milyen tévhitek vannak a pszichológiával kapcsolatban?

- Az emberek gyakran azt hiszik, hogy ha leülnek egy pszichológussal beszélgetni, akkor az azonnal mindent tud róluk. Ez marhaság. Két lényeges tévhit van a pszichológussal kapcsolatban. Az egyik az, hogy „nem megyek pszichológushoz, mert úgyis nekem kell megoldanom a problémámat”. Ez persze így is van. A pszichológus nem oldja meg. Viszont segít megtalálni a problémák megoldásához vezető utat, ezért mégis érdemes felkeresni. A másik tévhit pedig az, hogy „elmegyek pszichológushoz, majd ő megoldja a gondomat”. Nos, ez – ahogy az előbb mondtam – nincs így. Én senki gondját nem oldottam még meg, de remélem, hogy sok embernek segítettem abban, hogy meg tudja oldani a problémáit. A beszélgetések alatt sok minden kiderül, amiből tovább lehet építkezni. Ezt ön is tudhatja, hiszen ezzel foglalkozik.

- Igen, de én megválogatom, hogy kikkel ülök le beszélgetni, és miről.

- Ezt én is megtehetem. Persze imádom, amit csinálok. Szerintem az emberekkel beszélgetni a legcsodálatosabb dolog. Nem tudok elég lelkesedéssel beszélni erről. De nyilván van olyan, hogy nem tudok kialakítani egy megfelelő terápiás kapcsolatot a klienssel, akkor pedig azt kell mondanom, hogy sajnos, ez nem megy, és segítek keresni neki egy másik szakembert. A lélek nagyon bonyolult, és izgalmas dolog. Ehhez jó, ha a szakember is tisztában van önmagával. Az önismeret két fontos dologból áll. Az egyik az, hogy mit tudunk magunkról. A másik pedig ... - ön szerint mi?

- Hogy mit gondolnak rólunk.

- Nem. Mindenki ezt mondja. De nem. Mert soha nem tudhatjuk, hogy mit gondolnak rólunk az emberek. Csak sejthetjük. A visszajelzésekből. A másik rész az, amit mi gondolunk arról, hogy mások mit gondolnak rólunk. Ezért igen fontosak az önismereti csoportok, ahol ilyesmire fény derülhet. Van egy érdekes tanmese erről: két szerzetes megy az erdőben. Az egyik azt mondja: most úgy érzem magam, mint az a madár a fán. Mire a másik: honnan tudod, sosem voltál még madár? Az első erre így válaszol: honnan tudod, sosem voltál még én.

Csak sejtjük, hogy mit gondolnak rólunk mások.

Csak sejtjük, hogy mit gondolnak rólunk mások.

- A zeneterápia az egyik speciális szakterülete. Mikor gondolta azt, hogy ezzel lehetne gyógyítani?

- Általános iskolában vettem észre, hogy mindig mindenféle dalok járnak a fejemben. Aztán tanultam zenét, gitároztam, doboltam. Volt némi zenei alapismeretem. Később, már amikor a Debreceni Egyetemen dolgoztam, egy kolléganőm szólt, hogy Kokas Klárának indul egy tábora Tatabányán – zeneterápiás. elmentem ebbe a táborba, és ott döntöttem el, hogy ezzel szeretnék foglalkozni.

- Amikor zeneterápiával gyógyít, saját maga választja ki a zenét, vagy a kliensei hozzák?

- Ha csoportterápiáról van szó, akkor én viszem. Ha egyéni, akkor általában a kliens.

- Milyen zene gyógyít? Van erre szabály?

- Nincs. Mindenkinek más reakciói vannak a különböző zenékre. Van például egy relaxációs zene, ami a legtöbb ember számára ellazulást okoz. Ezt egyszer gimnazista koromban hallottam egy temetésen. Nekem arról a zenéről a temetés jut eszembe, és egyáltalán nem lazulok el tőle. Vagy például néha a szaunákban lounge-zene szól. Engem ez zavar. Mert van benne egy – számomra – idegesítő lüktetés. Persze, a tanítványaim azt mondták: őket ellazítja.

- Akár heavy metállal is lehet gyógyítani?

- Persze, és volt is rá példa. Például Vágtázó Halottkémek zenére is relaxáltattam már, és sikerült, mert annak a kliensemnek ez jött be. De a tanítványaimmal 7 éven keresztül rendszeresen eljártunk a Debreceni Klinika Gyermek Haematológiai-Onkológiai Osztályára, és zenéltünk a gyerekeknek. Egy alkalommal a Tankcsapdát hívtam el. Két zenészük el is jött, beszélgettek a gyerekekkel, akik, nagyon örültek nekik. Lukács László – a zenekar frontembere – olyan érzékenyen beszélgetett a gyerekekkel, hogy utána azt láttuk, a gyerekek sokkal felszabadultabbak, vidámabbak, erősebbek lettek.

- Táncolnak is a zenére a terápia során?

- Igen, vannak olyan csoportterápiák is. Ezt Kokas Klára táborában láttam először. Volt ott egy 8 éves kislány. Amikor mindenki táncolt, ő is elkezdett – és a végén ő ismét eltáncolta nekünk a saját koreográfiáját. Akkor Kokas Klára megkérdezte, hogy mit táncolt? A kislány azt mondta: elkészítette a saját költeményzenéjét. Ezután a hangos és a halk zenékből vulkánokat készített. A zene kitört a vulkánokból. Ebből egy gömböt formált, beletette a szívébe és ő maga is zene lett. Így tudott táncolni még akkor is, amikor már a többiek nem – és nem foglalkozott azzal, hogy mindenki őt nézi. Ezután a felnőttek – mi – több másodpercig nem tudtunk megszólalni. Akkora hatással volt ránk a kislány.

- Hogyan néz ki egy zeneterápia? Zenét hallgatnak, és beszélgetnek? Vagy fordítva?

- Háromféle zeneterápia van. Az egyik az aktív, amikor a kliens is zenél. Ezek általában ún. Orff-hangszerek, amelyek főként ütős hangszerek.. Ha például valaki dühös, , akkor „kidobolhatja” magából a feszültségét. A másik a receptív. Amikor hallgatjuk a zenét, amely megmozgat különböző érzéseket, és ezeket lehet feltárni. A harmadik pedig a kevert: amikor a verbális terápia mellett alkalmazunk zenét – ugyanis van, amire nincs szavunk és könnyebb a zene segítségével megérteni – megértetni – a helyzetet.

- A zenének az a szerepe, hogy felszabadítsa az embert?

- Például. De ezzel együtt önmagában is van gyógyító hatása. Abban különbözik a zenehallgatástól a zeneterápia, hogy a terápiát megfelelő végzettséggel rendelkező szakember, terápiás körülmények között, terápiás céllal, a kliens vagy kliensek szenvedésnyomásának enyhítése céljából végzi.  Képletes értelemben, „fogja a kliens kezét”, és így próbál enyhíteni a gondjain.

Az élet értelme a szeretet

Az élet értelme a szeretet

- Térjünk vissza az általános pszichológiára. Ön írt egy verseskötetet, amelyet gyerekeknek és gyerekszívű felnőtteknek ajánl. Minden felnőttben ott van a gyerek?

- Igen. Csak sokan félnek megmutatni. Azért félnek feltárni a gyerek-énjüket, mert attól tartanak, megítélik őket mások. Az emberek pedig olykor félnek más emberektől, mások véleményétől.. Függnek mások értékítéletétől. Az lenne természetesen a jó, ha mindenki felismerné a saját egyediségét és ezt mások el is fogadnák. A legnagyobb szabadság az, ha az ember elfogadja saját magát. Egyébként alapvetően három én-részünk van. Egy rajzolt hóembert képzeljünk el. A legfelső részünk – a fej – az a szülői én-részünk. A hóember teste a felnőtt én-részünk. Az alsó rész pedig a gyerek-énünk. Ez pedig két részből áll: a példakövető- és a kreatív gyerek. A Kollár-program (a Magyarországon akkreditált tanulás- és tanítássegítő programom) egyik fontos része az, hogy ezt a kreatív gyerek-ént vegyük elő, és fejlesszük. Egyébként a felnőttek ehhez a részhez– a kreatív gyerek-énrészhez – fordulnak, ha olyan helyzetbe kerülnek, amivel még nem találkoztak. Így találunk megoldást a nehéz helyzetekben. Ha valaki mindig a példakövető – a megfélemlített – gyerek-énjét veszi elő, nem lehet túl boldog. Nehezen birkózik meg a krízishelyzetekkel.

- Rengeteg emberrel találkozott, nagyon sok embernek segített már. Van általános benyomása, hogy milyen valójában az ember?

- Mindannyian tökéletesek vagyunk. Mert egyediek vagyunk.

- Nincs két majdnem ugyanolyan ember? Nincs két hasonló lélek?

- Hasonló lehet, de teljesen egyforma nincs. Nekem sem volt még soha két egyforma esetem és azt hiszem, nem is lesz.

- Ön a lélekkel foglalkozik. Sok embertől megkérdeztem már, hátha ön tudja. Mi az élet értelme?

- Én gyakran úgy gondolom, hogy tudom. Az egyik az, hogy legyünk egyenes tükör a másik számára. Ezt elmagyarázom. Van ugye a domború tükör, ami szórja a fényt. Ez az, amikor az ember beszélget valakivel, és semmilyen válaszokat ad. Valójában nem túlzottan foglalkozik a másikkal. Van a homorú tükör, az pedig fókuszál. Ha rásüt a nap, összegyűjti a fényt, és éget. Ez az embertípus az, aki ilyeneket mond: „figyelj, az a te bajod, hogy…. én most jól megmondom neked az őszintét…”. Ezzel nem segít a másiknak. Éget. Bánt. Ezért mondom, hogy egyenes tükörnek kell lennünk a másik szemében. Ez persze a legnehezebb. De alapvetően azt gondolom, hogy az élet értelme a szeretet.

Top 0