• Külföld
Faktor

A török elnök támogatja a kurdbarát ellenzéki párt elleni nyomozást

Támogatja Recep Tayyip Erdogan török államfő a kurdbarát Népi Demokratikus Párt vezetői ellen a kurd önkormányzattal kapcsolatos kijelentéseik miatt indított bűnügyi vizsgálatokat. Ezt maga a politikus mondta.

A török főügyészség a múlt héten indított vizsgálatot Selahattin Demirtas, a kurdbarátpárt vagyis a HDP társelnöke ellen az alkotmányos rend megsértése vádjával.

A társelnök korábban támogatta azt a nyilatkozatot, amelyet kurd szervezetek fogadtak el Diyarbakirban. Abban azt: népük jogos ellenállása a kurd kérdést lealacsonyító politikával szemben lényegében a helyi önrendelkezésért és demokráciáért folyó küzdelem.

EZT IS AJÁNLJUK:
    A HDP vezetőinek nyilatkozatai az alkotmányos rend elleni bűncselekmények. Az ügyészségek már eljárásokat indítottak ellenük

    - mondta Erdogan.

    A török elnök már korábban is azzal vádolta Demirtast, hogy kapcsolatban áll a kurd lázadókkal. A vádak szerint az ellenzéki vezető provokálta és felfegyverezte a tüntetőket az ország délkeleti részében 2014-ben kirobbant demonstrációk során.

    A HDP az ország harmadik legjelentősebb politikai ereje, a török hadsereg viszont gyakorlatilag két hete ismét szabályos háborút folytat Kurdisztánban. A harcokban a török katonaság állítása szerint több mint kétszáz kurd halt meg. Sajtóbeszámolók szerint a harcok elől tízezrével menekülnek a polgári lakosok.

    Törökország főként kurdok lakta délkeleti részén a tűzszünet júliusi összeomlása óta fellángolt az erőszak, írja az MTI.

    Top 16