• Sport

A szív bajnoka ismét Super Bowlt játszik - Michael Oher története

Kevés meghatóbb történt létezik az NFL-ben, mint Michael Oher életének alakulása. Drogfüggő édesanyja elhagyta, utcára került, majd egy család befogadta. Életét az amerikai foci mentette meg, végül a profik közé került. Jövő vasárnap kezdeni fog a Carolina Panthers játékosaként. Második döntőjében Cam Newtont kell megvédenie.

Fotó: Europress - Rob Carr/Getty Images

Fotó: Europress - Rob Carr/Getty Images

Michael Oher 1986-ban született Memphisben, nehéz családi körülmények között, összesen 12 testvére van. Édesanyja alkoholista és crackfüggő, míg édesapját a börtönben gyilkolták meg. Anyja nem törődött vele, emiatt az iskolában többször bukott, ráadásul többször is kirúgták. Az általános iskolai tanulmányait végül 11 különböző iskolában végezte el kilenc év alatt. Többször is, először hétéves korában került nevelőotthonba, de élete egy részét hajléktalanként élte.

Oher ezek ellenére jelentkezett egy katolikus középiskolába, ahová felvették, mert látták benne a tehetséges amerikai focistát. Az iskolába nem mint rendes diák járt, hanem távoktatásban tanulhatott. Oher sportteljesítménye folyamatosan javult, olyannyira, hogy a másodosztály legjobb falemberének választották 2003-ban, de ugyanekkor az ország ötödik legnagyobb tehetségének is tartották.

Fotó: Europress - Wesley Hitt/Getty Images

Fotó: Europress - Wesley Hitt/Getty Images

Ez idő alatt Ohernek nem volt állandó lakhelye, csak átmeneti szállásokon tudott aludni. 2004-ben fogadta be egy család, akik később gyámságuk alá is vették. A család gondozása jót tett Ohernek, akinek jegyei javulni kezdtek, köszönhetően annak, hogy a család heti 20 órában alkalmazott egy magántanárt, hogy javuljon a "Big Mike"-nak is becézett fiú tanulmányi átlaga.

Oher nem csak az amerikai fociban jeleskedett ekkor, kosárlabdában is az állami válogatottba választották, miután meccsenként átlagosan 22 pontot és 10 lepattanót szerzett. Oher ezek ellenére messze volt attól, hogy ösztöndíjat kaphasson valamelyik felsőoktatási intézménybe, mert tanulmányi átlaga nem volt megfelelő. Ehhez a 2,5-ös átlagot kellett volna elérnie. Végül 0,76-ről sikerült 2,52-re javítani átlagát, és így le tudott érettségizni. Ezt többek közt internetes kurzusok segítségével érte el, és volt olyan tantárgy, amelyből elégtelen szintről jelesre javult.

Ezt követően több egyetem is szerette volna a saját csapatában tudni Ohert, aki végül a Mississippi Egyetemet választotta. Mivel a játékos nevelőszülei is itt játszottak, ezért az NCAA vizsgálatot indított, hogy tényleg azért választotta-e ezt az egyetemet, mert oda szeretett volna menni, vagy pedig mert külső tényezők befolyásolták.

Fotó: Europress - Chris Graythen/Getty Images

Fotó: Europress - Chris Graythen/Getty Images

Ráadásul az is kiderült, hogy hiába jó az átlaga, mégis kevés ahhoz, hogy pályára lépjen a legmagasabb szinten. A bizottság végül megvizsgálta Oher esetét, elfogadta a játékos kérvényét, így pályára léphetett a Mississippi Egyetem csapatában, az Ole Missben.

Első évében tíz meccset játszott a támadófalban, és az év újonc csapatába is beválasztották. Később kikerült a fal bal szélére, azaz a vak oldalra. Innen ered a róla készült könyv és film címe is (Blind Side).

Mi az a vak oldal?

Egy amerikai focicsapatban az irányító, miután megkapja a labdát a centertől, néhány lépést hátra kell lépjen. Emiatt teste elfordul abba az irányba, amilyen kezes. A mozdulatnak köszönhetően az irányító a pálya egyik részét jobban látja, míg a másikat szinte alig. Azt a részt, amelyet az irányító nem lát, vak oldalnak nevezik. Ezért különösen fontos, hogy egy jobbkezes irányító esetén a baloldali falember megbízható legyen, és ne tegye ki az irányítót olyan kellemetlen ütésnek, amelyet az irányító nem is lát. Michael Oher is a támadófal baloldalán játszik.

Oher négyéves egyetemi tanulmányai alatt a játékos IQ-ja 20-30 ponttal megemelkedett, ráadásul a pályán nyújtott teljesítményét több díjjal is jutalmazták. Az NFL-ben szereplő Baltimore Ravens is felfigyelt a játékos tehetségére, és 2009-ben a 23. helyen kiválasztotta. Ebben az évben került a mozikba a Blind Side (A szív bajnokai) című film Sandra Bullock főszereplésével, amely Michael Lewis 2006-ban megjelent könyvén alapszik.

A film előzetese:

Oher 2009 és 2013 között a Baltimore Ravens játékosa volt, ez idő alatt Super Bowlt is nyert. Egy évet töltött a Tennessee Titans csapatánál, majd az idei évben a Carolina Panthers csapatához került. A Panthers a döntőbe jutott, és Oher kezdőként fog pályára lépni élete második Super Bowlján. Családja az Arizona Cardinals elleni meccsen is a helyszínen szurkolt neki.

Top 0