• Külföld
Gyöngyösi Lilla

A szír elnök sorsa nem része a béketárgyalásoknak

Bassár el-Aszad szíriai elnök további sorsa nem része az ellenzékkel folytatott közvetett béketárgyalásoknak - mondta hétfőn Bassár Dzsaafari, Szíria kormánydelegációjának a vezetője Genfben.

Dzsaafari, aki egyben Szíria ENSZ-nagykövete is, azt mondta: a konfliktust rendező politikai átmenet és Aszad sorsa két különböző dolog.

A kormánydelegáció vezetője azzal vádolta meg az ellenzéki csoportokat tömörítő, Szaúd-Arábia által is támogatott Tárgyalási Főbizottságot (HNC), hogy időhúzás gyanánt nem válaszolt a békefolyamat elveiről szóló javaslatokra, amiket a kormány képviselete vázolt fel. Szerinte

másfél hetet elpocsékoltak emiatt.

Dzsaafari azt mondta, hogy küldöttsége mindeddig nem kapott az ellenzéki csoporttól semmilyen javaslatot a konfliktus rendezésére.

A szíriai ENSZ-nagykövet nehezményezte, hogy az Egyesült Államok és Oroszország vezette Szíriát Támogató Nemzetközi Csoport (ISSG) nem állította össze a terrorista csoportok nevét tartalmazó listát. Így a küldöttség továbbra sem tudja, mely ellenzéki csoportokkal kellene tárgyalnia. Azt mondta:

lényegtelen, mi a neve a fegyveres csoportoknak Szíriában, a kormány szemében terroristák maradnak.

Elmondta, a béketárgyalási folyamat sok tanácskozásból fog állni, előfeltételek és külföldi beavatkozás eshetősége nélkül.

A HNC eközben ugyancsak időpocsékolással vádolta meg a kormánydelegációt, mert nem hajlandóak a szíriai elnök jövőjéről tárgyalni. A Tárgyalási Főbizottság szóvivője azt mondta, minél hamarabb eredményeket akarnak látni, és remélik, hogy „erőfeszítésekkel és nyomásgyakorlással" előremozdítják a tárgyalási folyamatot.

A HNC helyettes koordinátora korábban azt mondta, már hétfőn vagy kedden átadják válaszaikat Staffan de Misturának, az ENSZ szíriai különmegbízottjának arra vonatkozóan, hogyan képzelik a politikai átmenetet.

A HNC emellett közölte, hogy Rijád Hidzsáb volt szíriai miniszterelnök, az ellenzéki tömörülés tárgyalási koordinátora hétfőn Genfbe érkezett.

Staffan de Mistura múlt hét pénteken arról beszélt, hogy szerinte a szíriai kormánynak jobban be kellene mutatnia az elképzeléseit a konfliktust rendező politikai átmenetről, és nem elég, ha csak a békefolyamat elveiről és eljárásbeli kérdésekről beszél.

Az ENSZ-megbízott azonban hétfőn közölte: a kormánydelegáció vezetője szerint még korai az említett átmenetről beszélni. Mistura szerint az ellenségeskedések leállítása és a humanitárius segélyek eljuttatása nem lesz tartós, ha nem történik előrelépés ebben – írja az MTI.

Top 16