• Belföld
Faktor

A rendőrség elismerte: léteznek gyorshajtókra vadászó, jelöletlen rendőrautók

Azt azonban cáfolták a rendőrök, hogy direkt ők kényszerítenék gyorshajtásra az autósokat.

Több beszámoló is született már az interneten, amelyek olyanoktól származnak, akiket állítólag civil rendőrautók, jellemzően Audik kényszerítettek gyorshajtásra azzal, hogy beálltak mögéjük, majd elkezdték őket „tolni” az úton.

A rendőrség pénteken közleményben cáfolta, hogy a közlekedési jogsértések kiszűrésére használt civil autókkal gyorshajtásra kényszerítik a közlekedőket.

EZT IS AJÁNLJUK:

    Az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata pénteken honlapján közölte: a járőrautókkal a mások életét is veszélybe sodró sofőröket kevésbé lehet kiszűrni, mert a szabályokat jellemzően csak addig tartják be, amíg látják a rendőröket.

    A rendőrség a balesetek megelőzésért kombináltan alkalmazza az álló és a menet közbeni méréseket - tették hozzá.

    A rendőrség korábban is használt közlekedésrendészeti ellenőrzés céljából civil gépjárműveket. A baleseti helyzetre tekintettel április 16-án felújított és hitelesített FámaLézer készülékekkel szereltek fel ezeket a gépkocsikat - olvasható a honlapon.

    A közösségi médiában terjedő hírekre, amelyek szerint a civil autókkal gyorshajtásba hajszolják az egyébként szabályosan közlekedő sofőröket, úgy reagáltak, hogy a rendőrnek nem érdeke a bírság kiszabása.

    A menet közbeni mérésekre alkalmas kocsival nem kell a mért járművel azonos sebességgel, ugyanabban a sávban haladni. A szabályszegésen ért járművet pedig ott állítják le, ahol azt biztonságosan meg lehet tenni, tehát autópálya leállósávjában nem - magyarázták.

    Kommentek:

    Top 16